2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2020. Október 04. 17:33, vasárnap | Kzélet
Forrás: TASR

Kusýt máris kiengedték, szabadlábon védekezhet

Kusýt máris kiengedték, szabadlábon védekezhet

POZSONY, október 4. – A pozsonyi III.-as bíróság vasárnap szabadon engedte Rudolf Kusýt, Újváros városrész polgármesterét, akit még csütörtökön tartóztattak le közrend elleni bűncselekmény vádjával.

Így a politikus szabadlábon védekezhet. A döntés így nem jogerős, a tárgyalás pénteken folytatódik. Az ügyész fellebbezést nyújtott be a döntés kapcsán. A hírt maga a polgármester is megerősítette, majd később a TASR hírügynökséget Eva Mišíková, a vádlott ügyvédje tájékoztatta.

„A szabadlábra helyezés oka a bizonyítékok hiánya,” mondta Pavol Adamčiak, a kerületi bíróság szóvivője. Az ügyvéd szerint egyik esetben sem történt hatalommal való visszaélés. A polgármester az ügy lezártáig felfüggesztette városi kompetenciáit. „Minden az alpolgármester kezében van mostantól. Még csak a gyanú árnyékát sem szeretném magamon látni, főleg, ami az építkezési hivatal munkáját illeti,” mondta a polgármester.

„Cselekedeteimmel senkinek nem volt szándékomban kárt okozni. Amennyiben komoly okot látok rá, hogy ne engedélyezzek egy építkezést, akkor nem is fogom engedélyezni,” mondta szabadlábra helyezésekor.

Kiemelte, hogy azok a dolgok, amikkel vádolják, egyáltalán nem voltak törvényellenesek, és meggyőződése, hogy a szóban forgó építkezéseknek nem szabad zöld utat kapniuk abban a formában, ahogy azokat beterjesztették. „Nehezítik a forgalmat, és nem felel meg környezetüknek,” tette hozzá a polgármester.

Amennyiben a bíróság bűnösnek találja Kusýt, 5-től 12 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Marek Tittinger, Újváros szóvivője szerint az ügy három nagy építkezés miatt robbant ki. Az első egy többfunkciós lakóépület a Récsei út és a Kukučín utca kereszteződésén, a másik két engedély a Jaskov rad nevű projekttel kapcsolatos.

Címkék: Kusy

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 09. 17:35, kedd | Kzélet

A 2023/2024-es tél volt a legmelegebb 1931 óta

A meteorológusok az átlagosnál kivételesen melegebbnek minősítik az elmúlt telet.

2024. Április 04. 09:06, csütörtök | Kzélet

Véget ért a második forduló előtti kampány

Szerda (április 3.) éjfélkor véget ért a szlovákiai elnökválasztás második fordulójának választási kampánya, és moratórium lépett érvénybe. Ebben az időszakban az elnökjelöltek nem kampányolhatnak.

2024. Április 03. 09:01, szerda | Kzélet

Korčok és Pellegrini támogatják, hogy Szlovákia EU- és NATO-tag maradjon

Peter Pellegrini és Ivan Korčok elnökjelöltek amellett voksoltak, hogy Szlovákia továbbra is tag maradjon az Európai Unióban és a NATO-ban.

2024. Március 22. 09:56, péntek | Kzélet

Péntekig kérvényezhető a szavazói igazolvány

Meghatalmazott személy is átveheti az igazolványt.