2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2020. Szeptember 28. 11:50, hétfő | Kzélet
Forrás: TASR

Juraj Šeliga panaszt nyújtott be Kotleba ellen, majd fel is jelentette

Juraj Šeliga panaszt nyújtott be Kotleba ellen, majd fel is jelentette

POZSONY, szeptember 28. – Juraj Šeliga, a Parlament elnöke dezinformációk terjesztésének vádjával tesz feljelentést Marián Kotleba és pártja ellen.

A politikus emellett panaszt nyújt be a Közegészségügyi hivatal felé, ugyanis Kotleba vasárnapi televíziós szereplése során elutasította a szájmaszk viselését és figyelmen kívül hagyott mindenfajta egészségügyi és biztonsági előírást. Šeliga ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be.

„Mindenkire ugyanazok a törvények érvényesek. Kotlebát simán megbüntethetik,” mondta az esettel kapcsolatban a parlament alelnöke.
Hozzátette, hogy Kotleba és társai már régóta foglalkoznak összeesküvés-elméletek, hazugságok és hoaxok terjesztésével, főleg, ami a koronavírus okozta járványt illeti. Šeliga ezért feljelentést tett a hatóságoknál hamis pánikkeltés vádjával.
„Hamis pánikkeltés vádja áll fenn Kotleba esetében. Természetesen joga van véleményt nyilvánítani, nincs joga azonban saját igazságokat kitalálni,” tette hozzá Šeliga.

Kotleba vasárnap délben maszk nélkül jelent meg a Szlovák Rádió és Televízió „5 perc múlva dél“ című adásában, és a műsorvezető figyelmeztetése ellenére sem volt hajlandó feltenni a maszkot. Az RTVS elhatárolódik a politikus viselkedésétől. A közszolgálati televízió szerint nem a közegészségügyi hivatal rendeletét sértette meg Kotleba, hanem egy belső szabályzatot szegett meg, ugyanis az audiovizuális tartalmak készítésére nem érvényes a szájmaszkok viseletére vonatkozó rendelet.

Címkék: Kotleba, Seliga

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 09. 17:35, kedd | Kzélet

A 2023/2024-es tél volt a legmelegebb 1931 óta

A meteorológusok az átlagosnál kivételesen melegebbnek minősítik az elmúlt telet.

2024. Április 04. 09:06, csütörtök | Kzélet

Véget ért a második forduló előtti kampány

Szerda (április 3.) éjfélkor véget ért a szlovákiai elnökválasztás második fordulójának választási kampánya, és moratórium lépett érvénybe. Ebben az időszakban az elnökjelöltek nem kampányolhatnak.

2024. Április 03. 09:01, szerda | Kzélet

Korčok és Pellegrini támogatják, hogy Szlovákia EU- és NATO-tag maradjon

Peter Pellegrini és Ivan Korčok elnökjelöltek amellett voksoltak, hogy Szlovákia továbbra is tag maradjon az Európai Unióban és a NATO-ban.

2024. Március 22. 09:56, péntek | Kzélet

Péntekig kérvényezhető a szavazói igazolvány

Meghatalmazott személy is átveheti az igazolványt.