Hírek
2020. Augusztus 18. 10:33, kedd |
Helyi
Forrás: TASR
Matovič szerint az alsó tagozatosoknak is maszkot kéne hordaniuk
Ha az alapiskolák alsó tagozatos tanulói képesek viselni az arcmaszkot az osztályokban is, a tanítás alatt, akkor viseljék. Ezt Igor Matovič kormányfő jelentette ki a hétfői sajtótájékoztatóján.
„Minél több alsó tagozatos gyerek fogja hordani az arcmaszkot, annál hatékonyabban fogják megóvni a saját egészészségüket, illetve az osztálytársaik egészségét. És annál hatékonyabban tudjuk megakadályozni, hogy a betegség elterjedjen egy osztályon belül, aztán pedig máshol is” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Hozzátette: megérti, hogy a kisgyerekek nehezen lélegeznek az arcmaszk alatt. „De ha a gyerekek 70-80 százaléka kibírja, az még mindig jobb, mintha azt mondanánk, hogy senkinek sem kell hordania” – fűzte hozzá.
Matovič bevallása szerint ő maga azt javasolta, hogy minden gyerek viseljen arcmaszkot az iskolákban. „Aztán jött Branislav Gröhling (SaS) miniszter úr, és azzal érvelt, hogy az alsó tagozatosok nem fogják kibírni” – mondta a kormányfő.
Az új tanév első két hetében az alapiskolák felső tagozatos tanulóinak és a középiskolásoknak kötelező lesz arcmaszkot hordaniuk az osztályokban is. Ezzel szemben az alsó tagozatosoknak és az óvodásoknak nem kötelező maszkot viselniük az osztálytermekben, de az osztályokon kívül, az iskolák belső tereiben - az étkezést leszámítva - mindenkinek hordania kel. Erről az egészségügyi tárca tájékoztatott a közösségi hálón.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 03. 10:38, péntek | Helyi
Somorja: Májustól már online is meg lehet vásárolni a parkolókártyákat
Májustól Somorja városa is csatlakozott a ParkDots.com parkolási alkalmazáshoz, amely többek között Pozsony, Kassa, Érsekújvár és Dunaszerdahely lakosai számára is elérhetővé teszi az online parkolási rendszert.
2024. Április 21. 11:28, vasárnap | Helyi
Állásbörzét szerveznek Dunaszerdahelyen
A dunaszerdahelyi Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal 2024. április 25-én, 9-től 13 óráig állásbörzét szervez a MOL arénában (Sport utca 4745/16a, Dunaszerdahely) - tájékoztatott a hivatal.
2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport
Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz
A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.
2024. Április 24. 16:24, szerda | Kultúra
A kormány elfogadta az RTVS-t megszüntető törvényt. Helyébe a Szlovák Televízió és Rádió - STVR lép
A törvény értelmében az STVR köteles lesz 23.30-tól 00.30-ig a televíziós és rádiós adásokban a Szlovák Köztársaság himnuszát játszani.