2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2020. December 16. 13:10, szerda | Kultúra
Forrás: HVG, szinhaz.hu

Karinthy-gyűrűt kap Scherer Péter

Karinthy-gyűrűt kap Scherer Péter

A humoristák legrangosabb kitüntetését, a Karinthy-gyűrűt minden évben június 24-én (Karinthy Frigyes születésének évfordulóján) adják át a Rádiókabaréban a kiemelkedő teljesítményt nyújtó szerzőknek, humoristáknak.

Mostanra már nem feltétel a Rádiókabaré-fellépés sem. Idén nyáron a koronavírus-világjárvány miatt a díjazás elmaradt, de év végére kiderült a nyertes neve: 2020-ban Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész kapja a Karinthy-gyűrűt, tudatja a szinhaz.hu. A Karinthy-gyűrű elnyerése kapcsán Scherer így nyilatkozott: „Apám mindig azt mondta, amit Rejtő Jenő, hogy óvakodj a humortalan emberektől, mert akinek nincs humora, az bánt. A humor szerintem leginkább túlélés. A humorban nem ismerek tréfát – tehát én Karinthyval mindenben egyetértek.“

A Karinthy-gyűrű korábbi díjazottjai voltak például Hofi Géza, Karinthy Ferenc, Boncz Géza, Déri János, Sándor György, Fábry Sándor, 2019-ben Bagi Iván és Nacsa Olivér, 2018-ban Vida Péter, 2017-ben pedig Aranyosi Péter nyerte el a 10-12 gramm aranyból készült díjat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 24. 16:24, szerda | Kultúra

A kormány elfogadta az RTVS-t megszüntető törvényt. Helyébe a Szlovák Televízió és Rádió - STVR lép

A törvény értelmében az STVR köteles lesz 23.30-tól 00.30-ig a televíziós és rádiós adásokban a Szlovák Köztársaság himnuszát játszani.

2024. Április 20. 18:36, szombat | Kultúra

Újabb fellépőkkel bővült Gombaszög zenei kínálata

Már csak néhány napig tart a kedvezményes tavaszi jegyvásár, így készítettünk egy kis kedvcsinálót azoknak, akik még nem váltottak bérletet Gombaszögre, a nyár legnagyobb bulijára.

2024. Május 03. 10:38, péntek | Helyi

Somorja: Májustól már online is meg lehet vásárolni a parkolókártyákat

Májustól Somorja városa is csatlakozott a ParkDots.com parkolási alkalmazáshoz, amely többek között Pozsony, Kassa, Érsekújvár és Dunaszerdahely lakosai számára is elérhetővé teszi az online parkolási rendszert.

2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport

Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz

A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.