Hírek
2020. Augusztus 20. 08:59, csütörtök |
Helyi
Forrás: TASR
Dúcz: Elutasítom Budaj miniszter állításait, jogi lépéseket fontolgatok
POZSONY, augusztus 20. – Dúcz József, a Szlovák vízgazdálkodási vállalat volt igazgatója elutasítja Ján Budaj miniszter keddi állításait, miszerint Dúcz működése alatt több gyanús közbeszerzésre is sor került.
Dúcz, a TASR hírügynökségnek küldött levelében elutasít minden vádat, ami a kedvezőtlen gazdasági tevékenységekkel kapcsolatos.
„Százak dolgoznak a vállalatban. Minden nap hoztunk gazdasági döntéseket, méghozzá azonnal. Az ilyen nyilvános megbecstelenítése mind az én, mind a kollégáim munkásságának egyátalán nem való egy becsületes jogállamba,“ áll Dúcz levelében.
A volt igazgató szerint a szóban forgó esetek nem okoztak gazdasági károkat sem a Vízgazdálkodási vállalatnak, sem a pozsonyi irodának, kész együttműködni a hatóságokkal. „Ugyanakkor a nevem tisztázása érdekében jogi lépéseket fontolgatok, ugyanis a miniszter úr nyilvánosan és feleslegesen bemocskolta azt,“mondta Dúcz.
Felhívta a figyelmet a tényre, hogy a három közbeszerzés közül kettő a vállalat aktív beavatkozása nélkül zajlott, a dévényi kőfejtőben ideiglenesen elhelyezett zúzók esetében pedig már egy külsős ügyvédi iroda oldja a lépéseket.
„Az új vezetőség megismerkedhet a szituáció okaival és annak alapján végrehajthatja a megfelelő üzleti lépéseket,“ nyilatkozta Dúcz.
Budaj miniszter keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a három gyanús közbeszerzés miatt az állami cég 5,240,436 eurót vesztett. Állításait a vállalat könyvvizsgálata alapján közölte. A miniszter szerint a szóban forgó veszteség 2019-ben halmozódott fel, amikor is úgy került sor a gépek vásárlására, hogy azokat a vállalat nem is tudta arra használni, amire kellettek volna. Hozzátette, hogy Dúcz József pont ezen gyanús machinációk miatt végzett posztján.
Nyitókép: webnoviny.sk
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 03. 10:38, péntek | Helyi
Somorja: Májustól már online is meg lehet vásárolni a parkolókártyákat
Májustól Somorja városa is csatlakozott a ParkDots.com parkolási alkalmazáshoz, amely többek között Pozsony, Kassa, Érsekújvár és Dunaszerdahely lakosai számára is elérhetővé teszi az online parkolási rendszert.
2024. Április 21. 11:28, vasárnap | Helyi
Állásbörzét szerveznek Dunaszerdahelyen
A dunaszerdahelyi Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal 2024. április 25-én, 9-től 13 óráig állásbörzét szervez a MOL arénában (Sport utca 4745/16a, Dunaszerdahely) - tájékoztatott a hivatal.
2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport
Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz
A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.
2024. Április 24. 16:24, szerda | Kultúra
A kormány elfogadta az RTVS-t megszüntető törvényt. Helyébe a Szlovák Televízió és Rádió - STVR lép
A törvény értelmében az STVR köteles lesz 23.30-tól 00.30-ig a televíziós és rádiós adásokban a Szlovák Köztársaság himnuszát játszani.