Programok | Könnyűzene
Hobo: Vadászat
Komárom • Egressy Béni VMK | , Dunaszerdahely
2023. február 25-én, szombaton 19.00 órakor a komáromi Egressy Béni Városi MűvelÅ‘dési Központ szolgáltat helyszÃnt Földes László, művésznevén Hobo Vadászat cÃmű koncertjének.
“Lassan negyven éve, hogy elkezdtem írni a szövegeket, majd Póka Egon nekilátott a megzenésítésnek. KÅ‘bányai konyhájukban, akusztikus gitáron mutatta meg és ott, helyben raktuk össze a dalokat.
1984-ben jelent meg a dupla album, majd karácsony táján lement a Budapest Sportcsarnokban a bemutató, amit Szikora János adoptált színpadra. Ezt 2002-ben és 2007-ben Vidnyánszky Attila sikeres rendezései követték.
Több filmkészítési terv is elvetélt az eltelt évtizedek alatt, de ezeknél fontosabb, hogy koncerten játsszuk el a művet, hiszen ez volt a célunk. Így hát most magam látok neki egy turnénak, ahol mostani társaimmal a saját változatomat adjuk elÅ‘.
Mindig úgy gondoltam, hogy a Vadászat nem színházba, hanem sokkal inkább koncertre való, amibe persze bele lehet építeni színházi elemeket. Ezért a számokat keretjáték köti majd össze, amit egy vásári bohóc vezet elÅ‘.
A régi album dalai mellett újabb, ideillÅ‘ számok is elhangzanak majd, hiszen a téma máig nem évült el és sajnos úgy tűnik, soha nem is fog.
Szeretettel várok mindenkit mindenhol.”
- idézi a művészt az Atempo.sk kulturális portál.
A belépÅ‘jegy ára 20 euró. Mindenkit szeretettel vár a rendezÅ‘ség. Az esemény az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelÅ‘en kerül megrendezésre.
Dalok
A hajtók dala (Póka - Tátrai - Földes)
A vadászok gyülekezÅ‘je (Póka - Tátrai - Földes)
Fut a nyúl a mezÅ‘n (Póka - Tátrai - Földes)
Kerítés mögött fegyveresek (Póka - Tátrai - Földes)
A királyfi vágtat a réten (Póka - Tátrai - Földes)
A fattyú reménytelen szerelme… (Póka - Tátrai - Földes)
Száműzött lovag (Póka - Tátrai - Földes)
A tigris és a medve utolsó… (Póka - Tátrai - Földes)
Az áldozatok áriája (Póka - Tátrai - Földes)
Az üldözés rövid, de véres (Póka - Tátrai - Földes)
A zsákmány terítéken… (Póka - Tátrai - Földes)
A vadászok bevonulása (Póka - Tátrai - Földes)
A lakoma (Póka - Tátrai - Földes)
A vendégsereg tánca (Póka - Tátrai - Földes)
Az orgia (Póka - Tátrai - Földes)
A bolond levele a kisfiúnak (Póka - Tátrai - Földes)
Túl az Óperencián (Garland Joseph C. Razaf Andy)
Zöld sárga (Baksa Soós János)
A vészbanyák dala (Shakespeare - Döme DezsÅ‘)
Ott fogsz majd sírni, ahol…(Szenes Andor - Kola József)
Pisztráng dal (Franz Schubert)
A remete története (Jack Kerouac - Póka- Tártai)
A vadászok kara (Karl Maria von Weber)
Farkashajsza (Viszockij)
Sosem lesz vége (PengÅ‘ Csaba -Földes László)
ATEMPO.sk
Hobo