2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2020. Június 05. 14:20, péntek | Helyi
Forrás: tasr

Zuzana Čaputová évértékelője

Zuzana Čaputová évértékelője

Zuzana Čaputová péntek délelőtt megtartotta első évértékelő beszédét a parlamentben. A járvány megmutatta az ország fő gyengeségeit – fontos, milyen úton megyünk tovább.

Az államfő a tavaly júniusi beiktatása óta először értékelte az ország állapotát. Beszédében több témára is kitért, elsősorban a világjárvány és annak következményei kaptak teret. Pozitívan értékelte, hogy mindkét kormány „jókor hozott helyes döntéseket”, megakadályozva a vírus terjedését és elkerülve a katasztrófát, amelyet sok európai országnak nem sikerült. „Számomra a világjárvány legfontosabb tanulsága – ha van közös célunk, és együttműködünk, akkor nagy dolgokat vagyunk képesek elérni, méghozzá világszinten” – mondta Čaputová. Az előadás elején úgy fogalmazott, ha egy üzenetet kellene megfogalmaznia így hangzana: „Ne térjünk vissza a korona előtti társadalmi állapotba” – jelentette ki az államfő.

Dicsérettel folytatta az értékelőt: méltatta nem csak a kormányok által elfogadott szigorú előírásokat, de az emberek hozzáállását is. „A fegyelmezettség volt a mi közös, kollektív válaszunk” – tette hozzá. Az elnök szerint a járvány tesztelte a társadalmat, és szolidaritásból jelesre vizsgázott az ország. Megköszönte mindenki munkáját, aki hozzájárult a vírus elleni harchoz. Kiemelte az egyének, vállalkozók, civil szervezetek fontos szerepét, akik a kritikus időben is szorgalmazták az összefogást.

Kritikával illette a döntéshozókat, akik kényes témák feszegetésével a társadalom megosztását idézik elő. Felszólalt az indokolatlan, gyorsított eljárásban elfogadott törvények, illetve széleskörű szakmai vita nélkül jóváhagyott javaslatok ellen. Emlékeztette a koalíciós pártokat, hogy azt ígérték, a kisebbségek kormánya is lesz, mivel a több mint 20%-os kisebbség (beleértve a nemzeti kisebbségeket is) nem rendelkezik saját parlamenti képviselettel.

A következő részben a tudósokat és szakembereket említette meg, akik a vírus ideje alatt is bizonyították, komoly szükség van rájuk, eddig azonban mégsem kaptak kellő elismerést a társadalomban. A tudomány szerepe a jövőre nézve rendkívül fontos, de a világjárvány (pandémia) mellett egy hasonlóan fontos jelenséggel kell megküzdenie az államnak, méghozzá az infodémiával. Az infodémia nem más, mint az álhírek és párhuzamos igazságok terjedése.

Čaputová rámutatott arra is, a járvány leleplezte az állami szféra digitalizációjának hiányosságait. A modernizálásra fordított költségek ellenére is felkészületlenül érte az állami szektort a digitális rendszer széleskörű alkalmazása. A jövőben korrekt és transzparens közbeszerzésekre van szükség, hogy valóban jón irányba haladjon a digitális infrastruktúra kiépítése. Kritizálta az állami segély nehézkes, hosszadalmas kifizetését is, amelyet az adminisztratív szervek nem tudtak hatékonyan megoldani.

Nem maradt ki a gazdaság se a témakörök közül. Hangsúlyozta, hogy ismét bebizonyosodott, a gazdaság túlságosan az autógyártásra épül, és veszélyes lehet a túlságosan egyirányú beállítottság. A hazai vállalkozási körülmények javítása szerinte olyan lépés, amelyet már régen meg kellett volna tenni.

Az egészségügy és szociális ellátások szerepének megerősítését is olyan kihívásnak tartja, amelyre a járvány többszörösen is rámutatott az elmúlt pár hónapban.

Foglalkozott az igazságügy, illetve korrupció helyzetével is. Kitér a Threema applikációra és arra is, hogy két fiatal halála kellett ahhoz, hogy lerántsuk a leplet a hatalommal való visszaélésről az ügyészségen. Megbízható intézményekre van szükség, olyanokra, amelyekre az emberek bizalommal támaszkodhatnak.

A nap folyamán több politikus pozitívan nyilatkozott az évértékelő beszéddel kapcsolatban. Úgy tűnik, Čaputovának még Pellegrinit, Matovičot, Sulíkot és Kotlebát is sikerült egyetértésre bírnia a beszédében összefoglaltakkal kapcsolatban.

Nyitókép: Zuzana Čaputová/Facebook

Címkék: Zuzana Čaputová

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 03. 10:38, péntek | Helyi

Somorja: Májustól már online is meg lehet vásárolni a parkolókártyákat

Májustól Somorja városa is csatlakozott a ParkDots.com parkolási alkalmazáshoz, amely többek között Pozsony, Kassa, Érsekújvár és Dunaszerdahely lakosai számára is elérhetővé teszi az online parkolási rendszert.

2024. Április 21. 11:28, vasárnap | Helyi

Állásbörzét szerveznek Dunaszerdahelyen

A dunaszerdahelyi Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal 2024. április 25-én, 9-től 13 óráig állásbörzét szervez a MOL arénában (Sport utca 4745/16a, Dunaszerdahely) - tájékoztatott a hivatal.

2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport

Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz

A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.

2024. Április 24. 16:24, szerda | Kultúra

A kormány elfogadta az RTVS-t megszüntető törvényt. Helyébe a Szlovák Televízió és Rádió - STVR lép

A törvény értelmében az STVR köteles lesz 23.30-tól 00.30-ig a televíziós és rádiós adásokban a Szlovák Köztársaság himnuszát játszani.