Hírek
2020. Október 06. 12:14, kedd |
Helyi
Forrás: telex, TV2
VIDEÓ: Fejbe lőtte magát egy férfi egy budapesti lőtéren

Fejbe lőtte magát egy 20 év körüli férfi szombaton egy budapesti lőtéren – írja a Telex.
Gál János, a cég vezetője azt nyilatkozta: „A fiatalember először járt nálunk, és semmi jel nem utalt arra, hogy maga ellen fordulna. A foglalásnál még smiley-kat is küldött.” Gál hozzátette, hogy lőterük szigorú jogszabályok szerint működik, és „olyan magas szakmai munka folyik”, hogy ilyen esetekben azonnali orvosi segítséget nyújtanak. „Tavaly is történt egy hasonló eset, a mentők az áldozatot akkor is stabil állapotban szállították kórházba, de a kórházban végül ő is meghalt,“ mondta.
A cégvezető szerint a lőteret használók szigorú oktatást kapnak, a lövés alatt pedig végig áll mellettük egy lövészvezető. Ez ebben az esetben is így volt, a férfi néhány lövést leadott a lőlapra, majd maga ellen fordította a fegyvert. Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint: „a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába október 3-án 19 óra 27 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy terézvárosi lőtéren egy férfi főbe lőtte magát. A férfit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. Az esettel összefüggésben a BRFK Életvédelmi Osztálya foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen”.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi
Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet
A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.
2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi
Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen
A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.
2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport
Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett
A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.
2025. Június 16. 14:01, hétfő | Kzélet
66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte
Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.