2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2022. Szeptember 10. 21:13, szombat | Kzélet
Forrás: Marton Máté

Vélemény: (Nincs) minden veszve?

Vélemény: (Nincs) minden veszve?

Véleménycikk a kisebbségi kormányzás bejelentéséről.

Marton Máté

Ki gondolta volna, hogy ez is elérkezik majd. Egyesek reménykedtek benne, mások tartottak tőle és persze olyanok is voltak, akik úgy álltak hozzá, mint a „téma” minden egyes eseményéhez, vagyis ragályos életuntsággal hirdették, hogy bármi lesz a vége, nekünk úgyis mindegy, mert ez mindig csak rosszabb lesz. Ellenérzéseim nagyjából egyenlő arányban oszlanak meg az első és a harmadik csoport közt, miközben a másodikat erősítve törődök bele a kisebbségi kormányzásba. Mert hogy ez az a (valami érthetetlen módon a lakosság csak egy része által érzékelt) félelem, ami a koalíció első konfliktusainak idején fészkelte be magát a tudatalattinkba, aztán ahogy egyre valószínűbbé vált úgy igyekeztük lesöpörni az asztalról a problémát és bízni abban, hogy a végén úgyis megegyeznek majd és találnak megoldást. Ha belegondolunk nincs is miért panaszkodni, született megoldás, hiszen milyen egyszerű megegyezni, ha már csak saját magunkkal kell…

Talán a kormánykoalíció megalakulásának első félévében kiderült, hogy Igor Matovič korábbi miniszterelnök és Richard Sulík (pár napja szintén korábbi…) gazdasági miniszter nem lesznek tökéletes példa egy munkahelyi barátságra. A liberális SaS-t vezető Sulík és az egyértelműen konzervatív Matovič kezdetben leginkább nézeteikből adódó összekülönbözései hamar személyeskedés és óvodásokat megszégyenítő sértődöttség (ez utóbbi leginkább az ex-miniszterelnöknek köszönhetően debütált a parlamentben) melegágyává váltak. Mindennek hatására már a koalíció összecsiszolódási időszakában is felütötte fejét egy lehetséges kormányválság, annak minden „csábító” következményével. Az egyik ilyen a mostanra kikristályosodott kisebbségi kormányzás, ami akkor következik be, ha a kormányt alkotó pártok nem rendelkeznek a törvényhozásban szükséges többséggel, azaz legalább 76 képviselővel. Míg a négyes koalíció mindezt gond nélkül biztosította, addig a az SaS ellenzékbe vonulását követően ez a szám 70-re soványodott, itt pedig nem kell komoly matematikai készségekkel rendelkezni ahhoz, hogy meglássuk a problémát.

És hogy mitől vált mostanra biztossá az SaS eddig is sokat hangoztatott ellenzékbe vonulása? A végleges elhidegülés, micsoda véletlen, az utolsó nyári hónap utolsó napján kezdődött, ekkor mondott le ugyanis Richard Sulík miniszteri posztjáról. Hasonló tisztséget betöltő párttársait arra bíztatta, várjanak még néhány napot és ha az OĽaNO és különösen annak elnöke nem tér jobb belátásra, a tanévnyitó napján kövessék őt a padsorváltásban. Azt, hogy végül milyen döntés született, sajnos abban a pillanatban elárultam, hogy elkezdtem írni ezt a cikket.

Az egész kisebbségi kormányzással nem is lenne semmi baj egy olyan világban, ahol az SaS képviselői egy pártjukhoz legalább enyhén hasonló ellenzék soraiba ültek volna be. Egy csapásra szűnne meg a kormányválság és az egész országban sugárzott kéretlen valóságshow, ami a két szakminiszter állandó veszekedéséből kerekedett. Egyszerű szavakkal élve béke és boldogság, nincsenek vesztesek csak nyertesek, satöbbi, satöbbi, mint egy igazi tündérmese. A mi világunk azonban sajnos nem egy ilyen világ, az újonnan ellenzékbe került SaS pedig erősen el fog ütni a soraikban ülő szélsőjobboldali képviselőktől, pont, ahogy a szociáldemokrácia szót nap, mint nap újabb módszerekkel meggyalázó Robert Fico támogatóitól is. Az igazi probléma azonban ott kezdődik, hogy az említettek egyáltalán nem tétlenkednek, hiszen a hétköznapi kiadások folyamatos emelkedését és az ebből fakadó bizonytalanságot kihasználva máris az előrehozott választások követelésére hergelik a bizonytalan helyzetbe került állampolgárokat. Bár kezdeményezéseik egyelőre nem jártak sikerrel, mégis nyugtalanítónak tartom (és bízom benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül) az általuk összegyűjtött, több, mint 300 ezer aláírást. Az utóbbi szám nem csak, hogy rémisztően nagy országunk alig 5 milliós lakosságához viszonyítva, de egyenes út lehet ahhoz, hogy a közeljövőben ne csak az önkormányzati választások alkalmával kelljen fehér papírokra kis karikákat rajzolnunk. Ugyan lehet, hogy az ekkor legtöbb karikát begyűjtő nevek meggyőzési technikáikat tekintve kiemelkednének, gyorsan „kivillannának” hiányosságaik is, az pedig nem is kérdés, mindezzel kik húznak a rövidebbet.

Persze ehhez negatívnál negatívabb események sorozatára lenne szükség. Bár megvan rá a lehetőség, koránt sem biztos, hogy kiírásra kerül a népszavazás és még, ha ez meg is történne, érdemes fejben tartani, hogy az ország eddigi nyolc népszavazásából egy zárult sikerrel. Úgy érzem ez elég biztató arány azok számára, akiket nem tudták magukkal ragadni álszociáldemokraták és neofasiszták populista ígéretei, amik pont, ahogy eddig is, megmaradnának a szavak szintjén. Nem is beszélve arról, hogy mind Richard Sulík, mind képviselőtársai lehetségesnek tartják a koalícióba való visszatérést, feltéve, hogy Igor Matovič végre jobb belátásra tér miniszteri posztjával kapcsoltban (utóbbira ugyan kevés esély van, de azt mondják a remény hal meg utoljára…).

Mindent összevetve tehát, ugyan eljött az eddig mumusként emlegetett kisebbségi kormányzás, azonban koránt sincs minden veszve, a kormány helyzete pedig, bár néha komikusnak, néha tragikusnak, néha pedig a kettő ötvözetének is mondható, a kompromisszumok megtalálásával továbbra is orvosolható lenne. Azt azonban úgy érzem érdemes megjegyezni, ki az, aki válságot és embertársai elkeseredettségét kihasználva a nép megmentőjének álcájába bújva keresi a kiskapukat a hatalom visszaszerzésére, hiszen minden ehhez hasonló lépésével csak saját múltját igazolja.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 09. 17:35, kedd | Kzélet

A 2023/2024-es tél volt a legmelegebb 1931 óta

A meteorológusok az átlagosnál kivételesen melegebbnek minősítik az elmúlt telet.

2024. Április 04. 09:06, csütörtök | Kzélet

Véget ért a második forduló előtti kampány

Szerda (április 3.) éjfélkor véget ért a szlovákiai elnökválasztás második fordulójának választási kampánya, és moratórium lépett érvénybe. Ebben az időszakban az elnökjelöltek nem kampányolhatnak.

2024. Április 03. 09:01, szerda | Kzélet

Korčok és Pellegrini támogatják, hogy Szlovákia EU- és NATO-tag maradjon

Peter Pellegrini és Ivan Korčok elnökjelöltek amellett voksoltak, hogy Szlovákia továbbra is tag maradjon az Európai Unióban és a NATO-ban.

2024. Március 22. 09:56, péntek | Kzélet

Péntekig kérvényezhető a szavazói igazolvány

Meghatalmazott személy is átveheti az igazolványt.