HÃrek
2022. November 11. 20:13, péntek |
Helyi önkormányzati
Forrás: samorin.sk
Utolsó ülését tartotta a leköszönő képviselő-testület Somorján

A 2018 és 2022 között tevékenykedÅ‘ testület tagjai utoljára ültek össze ebben az összeállÃtásban, november 24-én ugyanis a október végi választásokon bejutott képviselÅ‘k tartják majd nyitóülésüket.
Orosz Csaba polgármester megnyitóját követÅ‘en került sor a legutóbbi ülésen elfogadott határozatok teljesítésének ellenÅ‘rzésére, majd Tóth Imre, a testület pénzügyi szakbizottságának elnöke értékelte a város idei költségvetésének teljesítését a III. negyedév tükrében. Ezt követÅ‘en a testület elfogadta a 12/2022 számú, a köztisztaság és közrend védelmérÅ‘l szóló önkormányzati rendelet tervezetét, illetve bérleti jog átruházásáról, ingatlan bérbeadásáról és teherszerzÅ‘dés elfogadásáról döntött.
A képviselÅ‘k közül hárman ebben a minÅ‘ségükben tegnap utoljára vettek részt a testület ülésén. Bauer Edit 8, Czafik László 24, Tóth Imre pedig 20 évig volt a testület tagja. Leköszönt Pirk Ilona és Kovács Roland is, akik négy évig vettek részt a város irányításában. A plénum záró részében Orosz Csaba polgármester megköszönte a város és a közösség javára eddig kifejtett munkájukat.
Az új képviselÅ‘-testület 2022. november 24-én tartja alakuló ülését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport
Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett
A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.
2025. Június 16. 14:01, hétfÅ‘ | Közélet
66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte
Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Közélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Közélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.