A portékájuk színes, egytől egyig saját kertjükből való. Már éppen csomagolnak, nem kerestek szinte semmit, de ők a kicsit is nagyra becsülik. Ismét vevő érkezik, felcsillan a szemük hátha megérte eljönni, hátha megveszik a két kézzel megművelt földből hajnalban felszedett zöldséget. Megvillan a hivatali jelvény, a nénin úrrá lesz a csalódottság.

Nem félelem költözik a szemébe, hiszen az ő papírjai rendben vannak, gondolja. Órákig tart az igazoltatás, az elektronikus papírozás idegfeszítő és hosszadalmas. Ez is hozzátartozik, s ahogy mondani szokás, a jó keresztény nem panaszkodik. Végeredmény? Büntetés! Indok? Van papír, de más járásból. Az egész történet csúcspontja pedig a hivatalnok meglátása: „Ez itt biztosan nem a maga kertjéből való, az igazi zöldség másképp néz ki.” Az idős asszony szeme sarkában kicsordul a könny, csalódott. Csendben viseli a megaláztatást, kifizeti a büntetést. Nem győzködi a hivatalnokot, nem próbál egyezkedni. Más fából faragták, őt emberségre nevelték.
Az utóbbi években megnőtt a termelői piacok száma, egyre több falu vagy város büszkélkedhet háztáji termékeket áruló közösséggel. Nem is olyan régen kitört a „támogasd a hazait” láz, ilyen-olyan okokból kifolyólag. Többek között az egészségtudatos életmód is ide sorolandó, de ugyanúgy a lojalitás, vagy a lokálpatriotizmus is segít a hazai támogatásában. Vannak ugye, akik a gazdaság fellendülését is látják ebben a nagyszerű dologban.

Mit hozott a „korona”? Még erősebb meggyőződést, miszerint a hazai a legjobb, a kiút, a fény az alagút végén. Szinte mindenki sorban állt a jó támogatásáért, és éltettük a kistermelőt és őstermelőt, a hazai gazdákat. Csallóközből, vidékről, itthonról. Nem akart senki áruházban vásárolni, megfelelt a mi földünk adta zöldség és gyümölcs.
Az újságok tele voltak hírekkel, támogató reklámmal és szívszorító üzenettel, hogy segítsük a kétkezi munkával dolgozó gazdákat. Teljes mellszélességgel beállt a sorba a politika is. Politikusok, képviselők, különböző pártok tagjai mind azt szajkózták: „Vegyétek a hazait!” Támogassuk a mezőgazdaságot, azokat, akik a vírushelyzet alatt is dolgoznak, mert homeoffice-ban nehézkes a kapálás, a vetés vagy az aratás. Szép, nagyon eladható marketing. De nézzük csak meg mi is a valóság. A termelő nem egy mesefigura, akit csak a tévéből vagy sorozatból ismerünk. A kézműves nem karikatúra, aki falunapokon fel-fel bukkan és varázsgömböt simogatva előkap egy horgolt babát vagy kézzel készített cirokseprűt. A termelő, a földműves és a kézműves is hús-vér ember, egy közülünk. Hogy mi a különbség? Hát a foglalkozás. A munkahelyük a föld, a kert vagy a konyha, esetleg a műhely. Munkaidejük meghatározatlan. Iskolájuk az élet.

Ne skatulyázzunk be senkit, hiszen termelőből is van kicsi, de vannak nagytermelők, akik több száz hektáron gazdálkodnak, és sok (száz) embernek biztosítanak megélhetést. Kézműves az is, aki szabadidejében varrogat, de a vállalkozó is, aki ezt magasabb szintre emelte és a saját készítésű termékeit saját üzletében árulja. A háziasszonyok sütögetnek, gyakran megrendelésre készítik portékájukat. Szívvel, lélekkel, háziasan. A pékségek is szívet, lelket beleadnak. Természetesen jóval magasabb elvárásokkal, kritériumokkal. Mindenki kezdi valahol, senki nem született tudással, tapasztalattal a birtokában. Az idő és a belefektetett energia segíthet saját vállalkozások beindításában. Termelőből lehet földbirtokos, kézművesből vállalkozó. Az már azonban egy másik történet.

Minden vállalkozás alapfeltétele az előírások betartása. Ki az, aki az előírásokat megszabja? A hivatalok, a hivatalnokok. Egyszerű a képlet: ha előírás van, azt be kell tartani és nem pedig megérteni. A törvény kimondja, mit kell tenni, mi pedig követjük. A törvény egyformán vonatkozik kicsire és nagyra, feketére vagy fehérre. Nincs kivétel, nincs apelláta. A piaci eladásra ugyanúgy vonatkoznak szabályok, mint az üzleti értékesítésre. A zöldséget és gyümölcsöt termelők regisztrálnak, tulajdonlappal bizonyítva földjük létezését. A növényi és állati eredetű portékát kínálók szintén regisztrálnak, így hivatalossá téve szándékukat és az eladásra való portékát. Mindenki számára érthető, gondolom. A hivatalos papírok nélküli értékesítés nem lehetséges, hiszen akkor felborulna a gazdaság és mindenki azt csinálna, amit éppen jónak vagy kifizetődőnek lát. Következmények nélkül.

Ahogy meggyarapodtak a piacok, megnőtt a „hivatali látogatások” száma is. Fehérköpenyes hivatalnokok? Jaj dehogy! Szintén hús-vér emberek, akik a munkájukat végzik. Felvetődik a kérdés hogy mi is a feladatuk? A törvény és az előírások betartatása és annak ellenőrzése. Kivétel nélkül. Mi lenne a mi feladatunk? A törvény és az előírások betartása! Kivétel nélkül! Mindeközben pedig embernek maradni. Ez lenne a legjobb.