Hírek
2022. November 08. 20:18, kedd |
Kultúra
Forrás: somorja.sk
Táncpódium 2022: Tarolt a Csali és Csalló is
Október 22-én rendezték a Táncpódium - Szlovákiai Magyar Néptáncosok Országos Minősítő Gáláját, amelynek Komárom adott otthont.
Az eseményt regionális válogatók előzték meg, amelyekre 2021. októberében, valamint 2022. augusztusában került sor.
A somorjai együttesek Szőgyénben, az elődöntőn kiválóan minősült együttesi címet nyertek, mely egyben a döntőbe való továbbjutást is jelentette. A verseny 2 kategóriában zajlott: gyermek együttesek és ifjúsági – felnőtt együttesek kategóriában, mindkét kategóriában egy nívódíjat osztott a neves szakmai zsűri. Ily módon ifiseink és felnőtt csoportunk egy kategóriában versenyzett egymással. Az országos döntőn a Csalló Néptáncegyüttes Többek c. műsora a zsűritől szinte maximális pontszámot szerezve nívódíjas együttesi címet nyert. Az ifjúsági csoport Betyármese koreográfiája szintén magas pontszámot kapva a mezőny 3. helyezését érte el, több felnőtt együttest is megelőzve ezzel. Mindkét koreográfiát Nagy Myrtil és Madocsai Imre alkotta.
2022. november 4-6.-án zajlott Zólyomban a Nemzeti Művelődési Intézet (Národné osvetové centrum) szervezésében a Jazykom tanca, felnőtt néptáncegyüttesek országos koreográfiai versenye, melyen a válogató körökből 14 együttes jutott az országos seregszemlére. A verseny itt is 2 kategóriában zajlott, A-kategóriában az autentikus koreográfiák, B. kategóriában pedig a szerkesztett műsorok. A Csalló Néptáncegyüttes a B. kategóriában versenyzett és arany sávos besorolást nyert Többek c. műsoráért.
A Csali és a november 26-án 45. jubileumát ünneplő Csalló Néptáncegyüttes évről-évre bizonyítja, hogy nem csupán dél-szlovákiai együttesek között foglal el kiemelkedő helyet, de a magyarországi és hazai országos szinten is. Töretlen és kitartó munkával, magas szakmai szinten dolgozik a műhely minden egyes csoportja. Eredményeikre méltán büszke Somorja. Munkájukhoz további sok sikert kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 23. 14:08, péntek | Sport
A Real hivatalosan is bejelentette Ancelotti távozását
Ancelotti négy szezon után távozik Madridból, korábban 2013 és 2015 között ült a kispadon.
2025. Május 23. 13:48, péntek | Magyarország
Orbán: Magyarország megakadályozza az EU-ba irányuló orosz energiaszállítás tervezett betiltását
A magyar miniszterelnök szerint a Bizottság terve több uniós ország, köztük Németország és Csehország vezetőinek politikáját tükrözi, akik az energiaárakat felfelé hajtják ahelyett, hogy csökkenteni próbálnák azokat.
2025. Május 22. 14:31, csütörtök | Sport
A Tottenham 1:0-ra verte a Manchester Unitedet az Európa Liga döntőjében A Spurs 2008 óta először nyert trófeát.
A Spurs 2008 óta először nyert trófeát.
2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi
Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet
A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.