2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2020. Június 24. 23:00, szerda | Helyi
Forrás: TASR

Szlovákiát még nem érte el a járvány második hulláma

Szlovákiát még nem érte el a járvány második hulláma

A koronavírus-fertőzöttek számának növekedése nem jelenti azt, hogy Szlovákiát elérte volna a járvány második hulláma. Ezt a kormány szerdai ülése előtt jelentette ki Marek Krajčí egészségügy-miniszter a TASR-nek.

Krajčí rámutatott, hogy az új pozitív esetek "importáltak". Hozzátette: egyelőre nem tervezik az óvintézkedések újabb szigorítását, de a szakmai konzílium minden nap kiértékeli az aktuális helyzetet.

A miniszter hangsúlyozta: most az a fontos, hogy azok, akik külföldről, főleg a járványügyi szempontból kevésbé biztonságos országokból térnek haza, tartsák be a tiszti főorvos utasításait. A kormány kilátásba helyezte, hogy szigorúbban fogják ellenőrizni ezeknek az embereknek a mozgását. A mobilszolgáltatók minden esetben küldenek nekik egy figyelmeztető SMS-t. Krajčí hozzátette: ha a lakosság továbbra is felelősségteljesen fog viselkedni, érvényben maradhatnak a jelenlegi enyhítések.

A tárcavezető elmondása szerint a regionális közegészségügyi hivatalok szakemberei az igazolt koronavírus-fertőzöttek esetében biztosítják az összes óvintézkedés betartását, hogy megakadályozzák a betegség továbbterjedését. "A regionális közegészségügyi hivatalok emberei felkeresik a fertőzöttekkel közvetlen kapcsolatban álló személyeket, hogy elvégezzék rajtuk a koronavírus-tesztet. Szoros kapcsolat esetén elrendelik a házi karantént. Urai vagyunk a helyzetnek" – hangsúlyozta Krajčí.

Azzal kapcsolatban, hogy Csaca (Čadca) környékén regisztrálták a legtöbb fertőzöttet, a miniszter kijelentette, hogy a fertőzésgócokat ellenőrzés alatt tartják, és nem érte őket meglepetésként a pozitív esetek számának növekedése. A helyi közegészségügyi hivatal együttműködik a városi önkormányzattal és a megyével is. Megelőző intézkedésként zárva tartják a csacai és a karásznói (Krásno nad Kysucou) iskolákat.

A csacai városvezetés a közösségi hálón közzétett egy nyilatkozatot, miszerint a járásban ma hét újabb pozitív esetet regisztráltak, de nem a város területén. Minden új fertőzött kapcsolatban állt olyan személyekkel, akiknél korábban már igazolták a koronavírus-fertőzést. A közlemény szerint a városban eddig egy pozitív eset sem fordult elő. Tovább folyik a gyerekek és az iskolai alkalmazottak tesztelése.

Kedden (június 23.) 18 újabb esetben diagnosztizálták az új típusú koronavírus-fertőzést Szlovákiában. A pozitív esetek száma ezzel 1607-re nőtt. Erről az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) tájékoztatott a covid-19.nczisk.sk weboldalon.

Eddig összesen 203 911 tesztet végeztek el, kedden 1257-et. A COVID-19 betegségből eddig 1448 személy gyógyult ki. Kedden újabb gyógyultat nem vettek nyilvántartásba.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 03. 10:38, péntek | Helyi

Somorja: Májustól már online is meg lehet vásárolni a parkolókártyákat

Májustól Somorja városa is csatlakozott a ParkDots.com parkolási alkalmazáshoz, amely többek között Pozsony, Kassa, Érsekújvár és Dunaszerdahely lakosai számára is elérhetővé teszi az online parkolási rendszert.

2024. Április 21. 11:28, vasárnap | Helyi

Állásbörzét szerveznek Dunaszerdahelyen

A dunaszerdahelyi Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal 2024. április 25-én, 9-től 13 óráig állásbörzét szervez a MOL arénában (Sport utca 4745/16a, Dunaszerdahely) - tájékoztatott a hivatal.

2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport

Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz

A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.

2024. Április 24. 16:24, szerda | Kultúra

A kormány elfogadta az RTVS-t megszüntető törvényt. Helyébe a Szlovák Televízió és Rádió - STVR lép

A törvény értelmében az STVR köteles lesz 23.30-tól 00.30-ig a televíziós és rádiós adásokban a Szlovák Köztársaság himnuszát játszani.