2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2021. Július 23. 10:55, péntek | Tech
Forrás: TechRadar

Szárnyal a Xiaomi – feljöttek a második helyre

Szárnyal a Xiaomi – feljöttek a második helyre

Az okostelefonok versenyében a Samsung és az Apple egyeduralma látszik megtörni, a Xiaomi ugyanis feljött a globális eladásokat nézve a második helyre. Ezzel az Applet utasította maga mögé.

A Canalys által most közzétett becslésben arról olvashatunk, hogy a Samsung ugyan megÅ‘rizte elsÅ‘ helyét, a globális piac 19 százalékát tartva meg magának, a második helyen azonban már a Xiaomi található, amely egyetlen év alatt csaknem megduplázta saját eredményét (a növekedés mértéke 83 százalék volt), a második negyedévben pedig ezzel a második helyet érdemelte ki. A kínai cég ennek eredményeként maga mögé utasította az Apple-t, amely 14 százalékon állt, de a számukra hazai riválisokat (Vivo, Oppo) is sikerült messze megelÅ‘zniük, ami szintén szép eredmény. Az még ugyan nem világos, hogy mennyiben tudják majd megtartani ezt a kitüntetett helyet, viszont az ideiglenes elÅ‘relépés is fontos fejlemény.

A legfontosabb tényezÅ‘ természetesen az alacsonyabb árszint volt, a Xiaomi ezzel tudott igazán elÅ‘relépni a rangsorban. JellemzÅ‘ adat, hogy az átlagos eladási ár esetükben 40 százalékkal volt a Samsung ugyanezen mutatója alatt, az Apple-höz képest pedig már 75 százalék az eltérés, így fordulhatott elÅ‘, hogy Latin-Amerikában 300 százalékkal, Afrikában pedig 150 százalékkal javítottak az egy évvel korábbi számokon. Nyugat-Európában 50 százalék körüli volt a javulás, viszont ezzel kapcsolatban azt is megjegyzik, hogy az Apple számára a második negyedév hagyományosan gyenge, így az elkövetkezÅ‘ hónapokban a helyzet ismét változhat.

Az igazi kérdés tehát az lesz, hogy meddig tudják majd megtartani a második helyet – az egyelÅ‘re nem tűnik valószínűnek, hogy a Samsungot is gyorsan maguk mögé utasítják.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport

Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett

A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.

2025. Június 16. 14:01, hétfÅ‘ | Közélet

66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte

Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.

2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Közélet

Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira

Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.

2025. Június 03. 13:37, kedd | Közélet

Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni

Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.