2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2022. Július 22. 14:19, péntek | Interjú
Forrás: samorin.sk

Somorjai tenisz: Jávorka Karin három tornagyőzelme

Somorjai tenisz: Jávorka Karin három tornagyőzelme

Sikeres heteket tudhat maga mögött Jávorka Karin, somorjai teniszező, aki a legutóbbi két tornáján három elsőséget is szerzett.

Jávorka Karinnal a samorin.sk portál munkatársa beszélgetett.

,,Ilyen sikeres napok a pályafutásom alatt még nem voltak,“ kezdte a somorjai teniszezőnő. Karin először Újtölgyesen szerepelt. Három nap alatt négy meccset játszott egyesben és hármat párosban. Nem vesztett egy szettet sem és győzött mindkét kategóriában. ,,Egy hét múlva ugyan az egyesben kiestem a nyolcaddöntőben, de a párosban ismét győztem,“ árulta el.

,,Nagyon örülök, hogy végre jöttek a sikerek is. Már a hónap elején éreztem, hogy jó a formám. Ez bebizonyosodott a már említett tornákon. Köszönhetem ezt a jobb fizikai felkészültségemnek, amely Horváth Pali kondiedző keze alatt van. Úgy egyeztem mega z apuval, hogy változtatunk a felkészülésemen. Több edzőmeccset játszok, mégpedig különböző stílusú teniszezők ellen. Úgy tűnik, ez jó húzás volt. Tudom, hogy hol kell még jobban készülnöm, mit kell még többet gyakorolnom. Igyekezni fogok,“ zárta le Jávorka Karin.

Forrás: samorin.sk

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 21. 14:25, hétfő | Helyi

A Komáromi Erődben találkozik Fico, Orbán és Vučič

A vezetők kedden Komáromban az Európába irányuló illegális migráció megállítására irányuló innovatív megoldásokról is tárgyalnak.

2024. Október 21. 13:58, hétfő | Sport

F1: Duplázott a Ferrari Austinban

Az olasz csapat dupláját Carlos Sainz erősítette meg a második hellyel.

2024. Október 15. 11:49, kedd | Szlovák

Robert Fico: A Hyundai Mobis több mint 170 millió eurót fektet be Nyitranovákban

A kormányfő megígérte a Mobis képviselőinek, hogy a kormány minden intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az üzem elegendő szakképzett munkaerővel rendelkezzen.

2024. Október 15. 11:26, kedd | Kzélet

Megszűnik az egyik legfontosabb IC-járat

A Pozsony-Kassa vonalon közlekedő IC-járat megszüntetésének oka anyagi hátterű.