Hírek
2020. Szeptember 28. 13:21, hétfő |
Kzélet
Forrás: TASR
Remišová: Húszezer tesztet kell elvégeznünk naponta

POZSONY, szeptember 28. – Minden erőnket és erőforrásunkat mozgósítanunk kell, hogy elérjük a napi 20,000 fős tesztelést.
Ezt Veronika Remišová, befektetésekért és régiófejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes jelentette ki. Ez az egyik az öt pont közül, amit a hétfői krízisstábon javasolni fog. A TASR hírügynökséget a Za ľudí párt sajtóosztálya tájékoztatta.
Remišová emellett javasolni fogja a szociális szolgáltatásoknál és az iskolákban dolgozók rendszeres tesztelését, valamint a mobil-teszthelyszínek újbóli kihelyezését az egyre romló járványügyi helyzetre tekintettel.
„A közszolgálati televíziónak egy hatalmas kampány kell indítania, amelyben figyelmeztetnek a koronavírussal kapcsolatos veszélyekre, valamint felhívják a figyelmet a megelőzés és a biztonság fontosságára,” mondta ötödik javaslata kapcsán azzal, hogy támogat minden olyan további szigorítást, ami a koronavírus kordában tartásához szükségeltetik.
Fontosnak tartja továbbá azt is, hogy az egészségügyi minisztérium létrehozzon egy telefonközpontot, ahol a fertőzöttekkel kapcsolatba kerülők jelentkezhetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 14:01, hétfő | Kzélet
66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte
Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Kzélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Kzélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.
2025. Május 05. 13:59, hétfő | Kzélet
Sertéspestist állapítottak meg egy alsószemerédi gazdaságban
A Lévai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal intézkedéseket rendelt el a járványkitörési területen. A betegség nem jelent veszélyt az emberekre.