Hírek
2022. Június 25. 12:42, szombat |
Helyi
Forrás: dunaszerdahelyi.sk • Thermálpark
Már Dunaszerdahelyen is hivatalos: itt a nyár!

Megtartotta nyárnyitó eseményét a dunaszerdahelyi Thermalpark, amelynek keretében átadták a közelmúlt egyik fejlesztését, a hotel előtti megújult parkolót és sétányt.
A hírről a dunaszerdahelyi.sk városi portál adott tájékoztatást. A cikket változtatás nélkül közöljük.
Hájos Zoltán, városunk polgármestere köszöntötte a megjelent vendégeket, majd örömmel mondta el, a Thermalpark 10 éve elindult megújulásának köszönhetően mára jelentősen megváltozott a fürdő külleme. Hozzátette, hogy szerencsére nemcsak a küllem változott, hanem a szolgáltatások minősége és a nyaraló közönséghez való hozzáállás is sokat fejlődött, aminek köszönhetően egyre több a visszatérő törzsvendég. Nem utolsó sorban az akkor még veszteséges termálfürdő - a koronavírus okozta gondok ellenére is - mára nyereséget termel, melyet a város közhasznú tevékenységeire lehet fordítani.
Somogyi Gábor, a Thermalpark igazgatója megköszönte kollégáinak a járványidőszak alatti hozzáállásukat, mint mondta: a csapat kitűnőre vizsgázott. Kiemelte, az elmúlt két évben a nehézségek ellenére előre tekintettek, a kétségbeesés helyett előre léptek, ennek köszönhető a Thermalpark és a hotel bejárata előtti parkoló megújulása. Ez a parkoló azért is fontos az igazgató szerint, mert első benyomásként pozitívan hat a hotelba és a fürdőbe érkező látogatókra. Természetesen a megújulást, a fejlesztéseket tovább is folytatják, folyamatosan tesznek azért, hogy még szebb legyen mind a fürdő, mind pedig a környéke.
Reményét fejezte ki, hogy az idei nyár a régieket idézi majd, és minél több visszatérő látogatót fogadhatnak a Thermalparkban.
Köszöntője végén a város lakóit is invitálta a július 8-án a tóparton megrendezendő LGT revival koncertre, majd retro diszkóra, mellyel a fürdő és a kemping vendégei mellett Dunaszerdahely lakosainak is kedveskedni szeretnének.
Szöveg és kép: Rózsár Vince, dunaszerdahelyi.sk
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi
Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet
A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.
2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi
Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen
A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Kzélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Kzélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.