2025. május 8, csütörtök - Mihály

Hírek

2020. November 23. 15:37, hétfő | Magyarország
Forrás: HVG

Magyarországon is bevezetik az idősek vásárlási sávját

Magyarországon is bevezetik az idősek vásárlási sávját

Magyarország is bevezeti az idősek védett vásárlási sávját, amely hétfőtől péntekig, délelőtt 9 és 11 óra között, hétvégén pedig reggel 8 és 10 óra között áll rendelkezésükre.

Ez idő alatt csak ők tartózkodhatnak a boltokban.

A rendeletet az Idősügyi Tanács mai ülését követően jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-videóban. A rendeletre azért van szükség, mert a leginkább veszélyeztetett korosztályról van szó. A miniszterelnök elmondta: „Az idősek bármikor vásárolhatnak, de van egy védett idősáv, amikor kizárólag ők tartózkodhatnak a boltokban.“ Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter azzal érvelt az új rendelet mellett, hogy figyelembe véve a tavaszi tapasztalatokat, mindez a hétköznapok során nagy segítséget jelentene a 65 év feletti, a koronavírus szempontjából leginkább veszélyeztetett korosztály számára. Szolnokon és Kiskunhalason a polgármestereknek hála már hetek óta érvényes ez a fajta korlátozás, igaz módosított formában.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 07. 15:46, szerda | Sport

BL: Az Inter Milan első döntős, a visszavágón 4:3-ra győzte le a Barcelonát

Davide Frattesi a 99. percben döntötte el az Inter továbbjutását.

2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ

Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére

Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.

2025. Május 06. 14:33, kedd | Szlovák

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség jó ötletnek tartja egy új egyetemi kórház építését Pozsonyban

Az orvosi szakszervezetek rámutattak, hogy a 950 ágyas kórház építéséről bemutatott terv nem felel meg egy komplex nemzeti egyetemi kórház igényeinek.

2025. Május 06. 13:58, kedd | Sport

Vladimír Országh vezeti a szlovák válogatottat az idei hoki vb-n

Országh hét év után csatlakozott a jégkorong-válogatotthoz. Legutóbb 2018-ban állt a válogatott kispadján.