2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2021. Július 23. 11:50, péntek | Bulvár
Forrás: Movie Insider

Leslie Grace lett az új Batgirl

Leslie Grace lett az új Batgirl

Film készül a Denevérlány kalandjaiból, és a döntősök közül Leslie Grace lett a befutó.

Pár napja sajtóhírek alapján kiderült, hogy többek között kiknek lehet esélyük a Batgirl című képregény-adaptáció címszerepére, nem sokkal később pedig az is biztossá vált, hogy közülük kit választottak a készítők. A "döntősök" listáján olyan nevek voltak, mint Isabella Merced, Zoey Deutch, Leslie Grace, valamint az utolsó pillanatban visszalépő Haley Lu Richardson, és végül Leslie Grace mellett döntöttek.

Pár hete az is kiderült, hogy Adil El Arbi és Bilall Fallah fogja rendezni a Warner Bros.-nak az elég régóta tervezett filmet, mely exkluzívan az HBO Maxon fog debütálni. A belga rendezőket első hollywoodi filmjük kapcsán először a Beverly Hillsi zsaru negyedik részével hozták összefüggésbe, de végül a Bad Boys 3-ból csinálták meg a franchise magasan legsikeresebb darabját. A duó európai filmográfiája is eléggé rendben van, hiszen a korábbi munkáik között ott van a nagy sikerű, 2015-ös thriller, a Fekete, de ők rendezték az Image-et is, valamint a Patsert. Miután Joss Whedon 2018-ban lelépett a Batgirl-filmből, azóta csak annyit lehet tudni, hogy Christina Hodson írja a szkriptet.

Batgirl először 1967-ben jelent meg a képregényekben, mint Barbara Gordon, Gotham rendőrfőnökének, James Gordonnak a lányaként, és később Batman és Robin szövetségesévé vált. A 60-as évekbeli gagyi Batman-tévésorozatban Yvonne Craig játszhatta el a karaktert, majd később, a Batman és Robinban Alicia Silverstone, aki Barbara Wilsonként, Alfred unokahúgaként tűnt fel. Legutóbb a LEGO Batman-mozifilmben láthattuk őt, ahol Rosario Dawson volt a szinkronhangja.

Címkék: Batgirl, film, képregény

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 22. 09:32, hétfő | Bulvár

81 éves korában elhunyt Dušan Grúň

A legsikeresebb időszak számára az 1968 utáni volt, amikor a legtöbb slágerét rögzítette, mint például a Butterfly, a Plavovláska, a Kde si bola, keď tu hrmelo, a Malvína, illetve a Synček neplač.

2024. Május 03. 10:38, péntek | Helyi

Somorja: Májustól már online is meg lehet vásárolni a parkolókártyákat

Májustól Somorja városa is csatlakozott a ParkDots.com parkolási alkalmazáshoz, amely többek között Pozsony, Kassa, Érsekújvár és Dunaszerdahely lakosai számára is elérhetővé teszi az online parkolási rendszert.

2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport

Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz

A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.

2024. Április 24. 16:24, szerda | Kultúra

A kormány elfogadta az RTVS-t megszüntető törvényt. Helyébe a Szlovák Televízió és Rádió - STVR lép

A törvény értelmében az STVR köteles lesz 23.30-tól 00.30-ig a televíziós és rádiós adásokban a Szlovák Köztársaság himnuszát játszani.