2022. augusztus 13, szombat - Ipoly

Hírek

2022. Június 30. 17:51, csütörtök | Világ
Forrás: AFP • TASR

Lavrov: Jön az új Vasfüggöny

Lavrov: Jön az új Vasfüggöny

Az orosz diplomácia főnöke, Szergej lavrov csütörtökön kijelentette, hogy Oroszország és a Nyugat között egy új vasfüggöny van kialakulóban.

A hírt a TASR közölte az AFP hírügynökségre hivatkozva. “Ami a vasfüggönyt illeti, az már félig le van engedve. A folyamat elkezdődött,” mondta a külügyminiszter az újságírók kérdésére felelve. A nyilatkozat azután látott napvilágot, hogy Lavrov és a belarusz külügyminiszter befejezték közös tárgyalásukat.

A miniszter azt is közölte, hogy mostantól sem Washingtonnak, sem pedig Brüsszelnek nem hisznek. “Az Európai Unió végképp nem törődik országunk érdekeivel,” mondta. “Csak az érdekli, amiről Brüsszel éppen dönt. Brüsszel pedig úgy dönt, ahogy Washington,” tette hozzá.

Lavrov elmagyarázta, hogy a 2014-es esetet követően - amikor is Moszkva annektálta a Krím-félszigetet - szinte megszűnt a kapcsolat Oroszország és az Unió között.

A februári katonai inváziót követően a nyugati országok eddig nem látott szankciókat szabtak ki Oroszország ellen, júniusban a hatodik ilyen csomag lépett érvénybe. Ezek elsősorban az orosz kőolajvásárlásra, ill. a banki szektorra irányultak. Volodymyr Zelenszkij ukrán elnök további szankciók bevezetésére szólította fel a nyugati világ országait.

Ezek érdekelhetnek még

2022. Augusztus 10. 18:48, szerda | Világ

Csak a mágneses mezőn múlott, hogy a Föld ne a Mars sorsára jusson

A Mars kutatása során érdekes új információkra bukkanunk, most például azt vizsgálják a kutatók, miért nem végeztük úgy, mint a vörös bolygó.

2022. Július 30. 13:58, szombat | Világ

Majomhimlő • Két áldozat két napon belül

Spanyolország szombaton a majomhimlővel összefüggő második halálesetről is kénytelen volt beszámolni. Mindezt úgy, hogy egy nappal korábban jelentették az első európai áldozatot.

2022. Július 30. 13:38, szombat | Világ

Iránt pusztító viharok sújtják

Az elmúlt 48 órában több, mint ötven ember vesztette életét azokban a heves viharokban, amelyek Irán területén tombolnak csütörtök reggel óta.

2022. Július 28. 10:46, csütörtök | Világ

WHO • Már több, mint 18 ezer majomhimlős esetet regisztráltak

Jelenleg több mint 18 ezer majomhimlős esetet regisztráltak legalább 78 országban, ezek többségét Európában - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).