2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2020. Július 18. 21:00, szombat | Világ
Forrás: mti

Koronavírus: Salzburgban ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot

Koronavírus: Salzburgban ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot

Hétfőtől ismét szájmaszkot kell viselniük az ügyfeleknek a salzburgi hivatalokban. Ausztriában közel másfélszeresére ugrott a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma.

Azokon a helyeken, ahol nincs mód a legalább egyméteres távolság megtartására, a dolgozók számára is kötelezővé teszik a szájmaszkot. „Számítunk a fertőzés terjedésének ismételt felgyorsulására, ezért megelőzésképpen vezetünk be óvintézkedéseket" - jelentette ki Michael Haybäck, a salzburgi közigazgatási hivatal vezetője. Hozzátette: a szájmaszkot viselni kell majd a liftekben, a szűk folyosókon és a lépcsőházakban, de a híres Mirabell-kastélyban és a hulladékkezelő udvarán is. Az idősotthonokban pedig már korábban látogatási tilalmat rendeltek el - tette hozzá.

Ausztria-szerte módosulnak az iskolákra, illetve óvodákra vonatkozó szabályok is, így a jövőben nem kerülhet sor arra, hogy egy fertőzésgyanús diák miatt átmenetileg bezárnak egy intézményt. A tüneteket érzékelő tanulókat el kell elkülöníteni a többiektől, és ha bebizonyosodik, hogy valóban fertőzöttek, akkor társaiknak is 14 napos házi karanténba kell menniük. Ursula Karnthaler, az orvosi válságstáb vezetője azzal indokolta a döntést, hogy a koronavírus tüneteit érzékelő gyerekeknek kevesebb mint öt százaléka volt valóban fertőzött.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken bejelentette: az elmúlt 24 órában 169 új fertőzöttet regisztráltak, 48 százalékkal többet, mint a megelőző napon. A legtöbben Felső-Ausztriában (60), Bécsben (57), valamint Alsó-Ausztriában (38) vannak. Jelenleg összesen 1393 aktív esetet tartanak nyilván, a legtöbb beteg, illetve fertőzött Felső-Ausztriában (546), Bécsben (454) és Alsó-Ausztriában (164) található. Ausztriában eddig 19 439 ember koronavírustesztje lett pozitív, közülük 711-en meghaltak, 17 335-en meggyógyultak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 10:49, szerda | Világ

Ezen a napon: Április 17.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.

2024. Április 03. 09:26, szerda | Világ

114 éves korában elhunyt a világ legidősebb férfija

A Guinness Rekordok Könyvébe 2022 májusában került be.

2024. Március 13. 15:47, szerda | Világ

Meghalt a férfi, akit több mint 70 évig vastüdő tartott életben

Még életében elvégezte a jogi egyetemet.

2024. Február 28. 15:15, szerda | Világ

Ezen a napon: Február 28.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.