2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2023. Február 01. 13:59, szerda | Helyi
Forrás: Sziakomarom

Komárom: kidíszítették a gyermekosztály falait

Komárom: kidíszítették a gyermekosztály falait

A komáromi AGEL kórház gyermekosztályának falait múlt hétvége óta a Micimackóból ismert figurák, illetve egyedi rajzok díszítik.

A falfestmények nem csak a kicsik számára teszik barátságosabbá a kórházat, hanem az ott dolgozó emberek is komfortosabban érezhetik magukat munka közben.

Less Károly fogta össze a január 24-én indult munkákat, aki a sziakomarom.sk városi hírportálnak elmondta, hogy nem ez az első alkalom, hogy a gyermekosztály falait rajzok díszítik, ugyanis már korábban láthattunk festményeket a kórházban. Elmondása szerint ő maga családi indíttatásból vett részt a projektben, ugyanis korábban unokaöccsét is ezen az osztályon kezelték, és akkor a csupasz falakat nézve jött az ötlet, hogy így komfortosabbá lehetne tenni a gyerekek kórházban tartózkodását.

A Művészeti Alapiskola és a Szabadidőközpont csapata festette fel a Micimackós rajzokat a gyermekosztályra, illetve az egyik VIP szoba falait is ők varézsolták hangulatosabbá.

„Ezúton szeretném hálás szívvel megköszönni Szilva Ilikének, Szilva Emőkének, Lukács Hajninak, Ádám Szilvinek és Lengyel Szilvinek, valamint a szlovák gimnázium diákjainak a kreatív, odaadó munkát. Köszönettel tartozom támogatóinknak, Keszegh Béla polgármester úrnak, Ruman Patrik képviselő úrnak, a Comklíma cégnek, az érsekújvári Motorcar kft-nek, a Hit design cégnek, Szabó Tamás barátomnak, valamint a Klapka étteremnek, a finom ebédekért” – fejezte ki háláját Less Károly, aki azt is hozzátette, hogy a kórház falának megszépítése egy olyan tevékenység, ami hasznos, hiszen összefogja az embereket, a támogatókat és az alkotó művészeket.

A 20 ágyas gyermekosztály főorvosa, Mudr. Marian Kochan elmondta, hogy nullától 19 éves korig kezelnek itt beteg gyerekeket. Az iniciatívát szívesen fogadták, hiszen így barátságosabb környezetben lehetnek a gyerekek.

A támogatók adományaiból jutott még sok más hasznos dologra is az osztály számára.

Forrás: sziakomarom.sk

Ezek érdekelhetnek még

2024. Február 05. 09:35, hétfő | Helyi

Dunaszerdahely: A városi buszok új menetrendje február 5-én lép hatályba

A város tömegközlekedési rendszerének fejlesztése érdekében február 5-én új menetrend lép életbe a városi buszok számára, figyelembe véve a lakossági kéréseket. A változások elsősorban az 1-es vonalra koncentrálódnak.

2024. Április 17. 10:49, szerda | Világ

Ezen a napon: Április 17.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.

2024. Április 17. 10:12, szerda | Életmód

A fogorvosok nem értenek egyet a fogászati segély eltörlésével

A kamara arra is rámutatott, hogy senki sem kommunikált velük az ellátások bevezetéséről vagy visszavonásáról.

2024. Április 15. 09:08, hétfő | Sport

NBA: Véget ért az alapszakasz, mutatjuk a rájátszás párosításait

Az NBA történetében először fordult elő, hogy az utolsó játéknapon három azonos mérleggel rendelkező csapat küzdött meg az összesített első helyért a konferenciában.