2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2020. Június 07. 13:00, vasárnap | Világ
Forrás: mti

Kína „globális közkinccsé” nyilvánítana a koronavírus elleni vakcinát

Kína „globális közkinccsé” nyilvánítana a koronavírus elleni vakcinát

A vakcina sikeres kutatását és tesztelését követően Kína „globális közkinccsé" tenné az új típusú koronavírus elleni oltóanyagot - jelentette ki Vang Cse-kang, Kína tudományos és technológiai ügyekért felelős minisztere.

A bejelentés mellett a kínai kormányzat kommunikációs irodája vasárnap úgynevezett fehér könyvet adott ki, amelyben Peking a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos állásfoglalását ismertette.

A dokumentumban Peking tagadja a vádat, miszerint késedelmesen tájékoztatták volna a nemzetközi közösséget a Kínában kialakult vírushelyzetről. Külön kiemelik, hogy január 4-én – vagyis egy nappal Vuhan város egészségügyi hatóságainak jelentését követően – a kínai járványügyi központ vezetője már telefonon tájékoztatta amerikai kollegáját. A fehér könyv továbbá arra is kitér, hogy Kína január 3-ától kezdve rendszeresen osztotta meg információit az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), valamint más érintett országokkal és szervezetekkel.

Megfigyelők szerint a kínai dokumentum válasz lehet az AP amerikai hírügynökség által január 3-án közzétett jelentésre, miszerint Kína több mint egy hétig nem bocsátotta a WHO rendelkezésére a vírus genetikai térképét, miután azt már több állami laboratóriumban is megfejtették. Az AP jelentése szerint továbbá Peking még ezt követően is legalább két hétig vonakodott megosztani a WHO-val a betegek részletes adatait. Míg a WHO dicsérte Kínát a járványra adott gyors válasza, nyitottsága és nagyfokú együttműködése miatt, addig valójában jelentős frusztrációt okoztak a késések és hiányos információk - írja az AP.

Címkék: Kína, koronavírus, oltás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 10:49, szerda | Világ

Ezen a napon: Április 17.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.

2024. Április 03. 09:26, szerda | Világ

114 éves korában elhunyt a világ legidősebb férfija

A Guinness Rekordok Könyvébe 2022 májusában került be.

2024. Március 13. 15:47, szerda | Világ

Meghalt a férfi, akit több mint 70 évig vastüdő tartott életben

Még életében elvégezte a jogi egyetemet.

2024. Február 28. 15:15, szerda | Világ

Ezen a napon: Február 28.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.