2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2021. Augusztus 25. 13:51, szerda | Világ
Forrás: cas.sk

Kétszer is összeverekedtek egy ülés alatt az örmény parlamentben (VIDEÓ)

Kétszer is összeverekedtek egy ülés alatt az örmény parlamentben (VIDEÓ)

Az örmény parlament képviselői kétszer is összeverekedtek a szerdai ülésnapon. A konfliktus a kormányzó Polgári egyezség (KP) és két ellenzéki párt (Örmény szövetség, Megtisztelő) képviselői között robbant ki.

A TASS hírügynökség információi szerint az egyik ellenzéki képviselőt ráadásul szemsérüléssel kellett kórházba szállítani. Az első bunyó akkor robbant ki, amikor a kormánypárti Ajko Szarkiszjan tartott beszédet. A politikus minden eddigi védelmi minisztert árulónak nevezett, mert állítólag azok kenőpénzért cserébe bárkit felmentettek a katonai szolgálat alól. Szerjan Oganyan volt tárcavezető ezekre a szavakra úgy reagált, hogy egy vizesüveget vágott kollégájához. Ezután szinte azonnal kitört a verekedés, a parlament elnöke pedig kénytelen volt berekeszteni az ülést.

A második bunyót már egy ellenzéki képviselő, Vage Akopjan robbantotta ki, amikor a kormánypárt programját „populizmussal, kellemes szavakkal, italozással és egyszerű jelszavakkal telinek” jellemezte. A kritikát több kormánypárti politikus is nehezebben viselte, így újabb verekedés tört ki. Az új örmény kormány, amely augusztus 2-án kezdte meg működését, a 107 fős parlament 71 székét birtokolja.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 10:49, szerda | Világ

Ezen a napon: Április 17.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.

2024. Április 03. 09:26, szerda | Világ

114 éves korában elhunyt a világ legidősebb férfija

A Guinness Rekordok Könyvébe 2022 májusában került be.

2024. Március 13. 15:47, szerda | Világ

Meghalt a férfi, akit több mint 70 évig vastüdő tartott életben

Még életében elvégezte a jogi egyetemet.

2024. Február 28. 15:15, szerda | Világ

Ezen a napon: Február 28.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.