2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2022. Január 10. 13:04, hétfő | Interjú
Forrás: SziaKomárom.sk / Kiss Réka

Keszegh Béla: Komáromban megújulnak a kulturális terek

Keszegh Béla: Komáromban megújulnak a kulturális terek

A SziaKomárom.sk városi portálon jelent meg az az interjút, amit Kiss Réka készített a város polgármesterével, Keszegh Bélával. A városvezető elsősorban a komáromi közterületek megújulását emelte ki.

Miért tartották fontosnak azt, hogy új köntöst kapjon az Egressy Béni Városi Művelődési Központ melletti kis tér és a parkoló?
Összességében azt kell kihangsúlyoznom, hogy Komárom városa kulturális értelemben is igen gazdag és sokszínű. Bízunk abban, hogy a járványhelyzet lecsengését követően ez majd ismét megmutatkozhat, és a helyi intézmények újra nagyszerű produkciókkal várhatják a nagyérdeműt. Azt szeretnénk, hogy a kulturális élet kibontakozását megfelelő körülmények alapozzák meg a városban. Ismeretes, hogy az Egressy Béni VMK nemcsak a városunk szempontjából fejt ki igen fontos és értékes kulturális küldetést. Köztudott, hogy ez Szlovákia második legnagyobb kapacitású művelődési háza. A szélesebb régióból, sőt, még a határainkon túlról, nevezetesen főleg Magyarországról fogad rendszeresen vendégeket. Fontos, hogy a lehetőségeink szerint támogassuk azt a célt, hogy a minőségi kulturális tevékenységhez tetszetős és rendezett külalak is párosuljon.

Pedig ugye a járványidőszak nem a pezsgő kulturális életről szól, hiszen már kisebb-nagyobb enyhítésekkel ugyan, de mégiscsak lassan két éve tart a pandémia.
Igen, ez valóigaz, ugyanakkor a majdani nyitásra nekünk már most tudatosan kell készülnünk. A VMK-nak van egy tettrekész vezetősége, igen sok az ötlet és az eddigi eredmények is nagyszerűek. Mi, mint a ház fenntartói, kötelesek vagyunk az újrakezdést támogatni úgy, ahogy tudjuk. Most nehéz időket élünk meg, de arra készülünk, hogy a járvány egyszer majd lecseng. Remélem, hogy idén akár már Komáromi Napokat is tudunk tartani, nagyon bízom abban, hogy kulturális értelemben nagyon aktív tavasz és nyár elébe nézünk. Amit mi ennek érdekében meg tudunk tenni, azt megtesszük: megfelelő körülményeket biztosítunk. A kultúrának Komáromban elvitathatatlanul az egyik fontos fészke az Egressy Béni Városi Művelődési Központ. Több kisebb fejlesztés valósult itt meg az utóbbi egy-két évben. Hatalmas hiányosságot pótoltunk akkor, amikor az épület szigetelését korszerűsítettük, hiszen így a működtetés energetikai szempontból hatékonyabbá vált, de a vezetőség külső forrásokat is mozgósított: Magyarország Kormánya támogatásával sikerült kialakítani a Kiss Péntek József Kamaratermet, mely ezentúl bábelőadásoknak, kamarakoncerteknek és könyvbemutatóknak szolgálhat helyszínéül.

A jelenleg is zajló felújítás is önkormányzati beruházás, ősszel kezdődött és koratavasszal ér véget.
Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a VMK a küllemében is tükrözze azt a kulturális tradíciót, amit hordoz. Az ütemtervet némi csúszással sikerül tartani: az aláírt szerződés értelmében 107 000 €-s költségkeretből újul meg a VMK melletti terecske. Ezzel egy kellemes találkozóhelyet hozunk létre, kényelmes parkolási lehetőséggel. Külön figyelünk arra, hogy a kerékpárral érkezők is komfortosan és biztonságosan tudják tárolni a bringát, amíg odabenn mondjuk épp egy koncerten vesznek részt. A megújult szakasz kiváló lehetőséget nyújthat a találkozásokra, vagy arra, hogy egy-egy koncert, előadás után a vendégek kellemes környezetben és kényelmesen beszéljék meg egymással az élményeiket, hiszen vadonatúj ülőalkalmatosságokat is kialakítunk. Egy nyüzsgő kulturális gócpont lehet ez a jövőben, legalábbis mi ezt a hangulatot szeretnénk ezzel a beruházással megalapozni.

Sokszor nyilatkozott már arról, hogy a Klapka tér és az erőd Lipót-kapuja közti szakasz kiemelt prioritással bír, de kulturális értelemben más közterek is fontosak…
Igen, ez igaz: a város koncepciójában – egyebek mellett – az szerepel, hogy a Klapka tértől az erőd bejáratáig minden megújul, tehát várható az, hogy a VMK előtti téren túl az erődhöz vezető bekötőút is a tavasz folyamán felújításra kerül. Így sokkal komfortosabb és tetszetősebb lesz a környezet, és ennek nemcsak a turisták örülnek majd valószínűleg, hanem a helyiek is. Ugyancsak fontos állomása a kulturális mozgolódásnak Tiszti Pavilon udvara is. Mint ismeretes, itt van egy szabadtéri színpad, lelátóval. Összességében több mint 80 000 €-ból újítjuk fel a lelátót, ami szintén méltatlan állapotban volt. Tavaszra nemcsak a burkolatcsere valósul meg, hanem teljesen új, kényelmes és korszerű ülőhelyeket is kialakítunk. Csaknem 400 férőhellyel nyit tehát tavasszal az amfiteátrum is. Sajnos az eredeti ütemtervet itt nem tudtuk tartani, hiszen amikor sor került a burkolat bontására, kiderült, hogy a felszín az enyészet sok nyomát rejti, és a tatarozáshoz egy speciális anyagra volt szükség. Az árubeszerzés azonban lezajlott, így már semmi akadálya annak, hogy tavaszra megújuljon a szabadtéri színpad nézőtere és ott is egy szebb, kellemesebb környezet várja a produkciókban közreműködőket és a vendégeket egyaránt. Bízunk benne, hogy ezeken a megújult helyszíneken a lehető leghamarabb találkozhatunk majd, hogy részesei lehessünk önfeledt beszélgetéseknek, vagy nagyívű színházi, illetve zenei produkcióknak.

Kiss Réka

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 21. 14:25, hétfő | Helyi

A Komáromi Erődben találkozik Fico, Orbán és Vučič

A vezetők kedden Komáromban az Európába irányuló illegális migráció megállítására irányuló innovatív megoldásokról is tárgyalnak.

2024. Október 21. 13:58, hétfő | Sport

F1: Duplázott a Ferrari Austinban

Az olasz csapat dupláját Carlos Sainz erősítette meg a második hellyel.

2024. Október 15. 11:49, kedd | Szlovák

Robert Fico: A Hyundai Mobis több mint 170 millió eurót fektet be Nyitranovákban

A kormányfő megígérte a Mobis képviselőinek, hogy a kormány minden intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az üzem elegendő szakképzett munkaerővel rendelkezzen.

2024. Október 15. 11:26, kedd | Kzélet

Megszűnik az egyik legfontosabb IC-járat

A Pozsony-Kassa vonalon közlekedő IC-járat megszüntetésének oka anyagi hátterű.