Hírek
2020. December 30. 15:42, szerda |
Helyi
Forrás: MTI / Atempo.sk
Kern András kapta a 2020-as Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

A titkos szavazást a Vígszínház társulata alapján Kern András nyerte, így ő kapja idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. A színészlegenda az elismerést Az apa című előadásban nyújtott alakításáért érdemelte ki.
Fotó: Juhász László
A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 1986-ban alapították a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház egykori vezető művésze emlékére. A díjat általában Ruttkai Éva születésnapját megelőző nap adják át annak a színművésznek, aki a társulat szerint az adott évben a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta.
Kern Andrást senkinek sem kell bemutatnunk, generációjának egyik legnépszerűbb, legfoglalkoztatottabb színésze. Színházi játéka mellett több, mint 60 filmben és tévéjátékban szerepelt, szinkronszínészként és filmrendezőként is sikereket ért el. A muzsikát sem hanyagolta, négy hanglemeze jelent meg és rendszeresen szerepel a rádióban is.
1976-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1978-ban Jászai Mari-díjat, 1989-ben Érdemes Művész kitüntetést, 1995-ben Karinthy-gyűrűt kapott. 2003-ban Kiváló művész elismerésben részesült, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2007-ben Kossuth-díjjal ismerték el színházi és filmes munkásságát. 2010-ben Pro Urbe Budapest-díjjal tüntették ki.
A Ruttkai Éva nevével fémjelzett gyűrűt először 1987-ben adták át, ekkor Tordy Gézát jutalmazta elsőként a Vígszínház társulata.
Az eddigi kitüntetettek között van Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskúti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Börcsök Enikő, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csőre Gábor, Harkányi Endre, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Venczel Vera, Bata Éva, Fesztbaum Béla, Csőre Gábor, Péter Kata, Wunderlich József, ifj. Vidnyánszky Attila és Szilágyi Csenge is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi
Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet
A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.
2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi
Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen
A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.
2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport
Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett
A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.
2025. Június 16. 14:01, hétfő | Kzélet
66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte
Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.