Számomra a színjátszás egyet jelent a felszabadultsággal, hiszen olyan alkalmakat teremt, amikor valaki az unalomig ismételt "hétköznapi ember" szerepét valami sokkal érdekesebbre válthatja. Nem is beszélve arról, hogy ha ezt professzionális szinten csinálja, másokat a szórakoztatás mellett még akár inspirálhat is. A felszabadultság másik szinonimája nálam a fiatalság és úgy érzem ez nem is szorul magyarázatra. Ezek után elég könnyen ki lehet találni mit gondolok a fiatalokból álló színtársulatokról és azt is, mennyire örülök annak, hogy lehetőségem nyílt a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad két fiatal tehetségével Rákász Fannyval és Béhr Andrissal interjút készíteni. A Jókai napok két díjnyertesévél többek között szóba került az, milyen darabok hozták meg kedvüket az aktív színjátszáshoz, vagy épp az, milyen élményekkel gazdagodtak eddig színtársulatuknak köszönhetően.

Marton Máté

Mi volt életetek első színházi előadása?

Andris: Erre sajnos nem tudok válaszolni, mert a szüleim kiskorom óta hordtak színházba, így már fogalmam sincs melyik lehetett az első.

Fanny: Nekem sem annyira egyszerű erre válaszolni, hiszen alapsuli elejétől kezdve voltak előadások, amikre elvittek minket, emlékszem mennyire vártam is ezeket. Az első igazán maradandó élmény viszont az István a király volt a pesti Operettszínházban. Ez volt az, ami után megfogadtam, hogy rendszeresen járok majd színházba, ezt pedig a covid miatti kihagyás után igyekszem is tartani.

Mióta foglalkoztok aktívan színjátszással?

A: Konkrétan színjátszással csak a gimi első éve óta, akkor csatlakoztam a színjátszócsoporthoz, amit akkor a bátyám vezetett. Előtte viszont már egészen alapsuli eleje óta jártam szavalóversenyekre, persze azért egész más a kettő, de mégis úgy érzem, hogy kapcsolódik hozzá, plusz jó alapokat is adott.

F: Én is a gimi első évével kezdtem bele a színjátszásba. Sajnos másodikban ez a kör kimaradt a covid miatt, akkor döntöttünk úgy egy barátnőmmel, hogy kipróbáljuk a Fókuszt. Imádtuk is, egészen addig, amíg élőben folytak a próbák. Persze próbálkoztunk az otthoni, távutas időszakból is a legjobbat kihozni, de az azért mégsem volt ugyanaz. Harmadikban aztán, amikor mindkettő élőben újraindult, Béhr Marci és Kuklis Kati úgy döntöttek, hogy egyesítik őket, aminek nagyon örültem. Szerintem ezzel indult meg igazán az aktív színjátszás számomra, különösen a darabunk előtti néhány hétben, hiszen ez volt az első igazi nyilvános szereplésünk. De ha már Andris felhozta, én is rendszeresen jártam szavalóversenyekre korábban, sőt több alapiskolás színdarabfélében is játszottam, szóval még ha volt is egy nagy szünet, elég korán kezdtem.

Milyen érzések vannak bennetek szereplés közben?

A: Az nem is kérdés, hogy az adrenalinszint jó nagyot emelkedik, mégis csak fent állunk a színpadon, mások pedig elvárásokkal néznek minket. Szerencsére eddigi tapasztalataim alapján ez csak egy „kellemes drukk” és sokat hozzásegít ahhoz, hogy a legjobbat tudjuk nyújtani.

F: Nem is igazán tudom leírni közben mit érzek, olyankor inkább arra koncentrálok, hogy a legjobban csináljak mindent és nem is figyelek ilyenekre. Előtte persze mindenkin érezhető, mennyire izgul, pont, ahogy utólag is az, mennyire felszabadult lesz a légkör, amikor tudatosítjuk, hogy túl vagyunk rajta és sorra kapjuk a pozitív visszajelzéseket. Épp ezért nagyon remélem, hogy egyre többször élhetem majd át ezeket a változatos érzelmeket.

A: Ezzel nagyon egyet tudok érteni, szereplés közben annyira rákoncentrálok a játékra, hogy ha utólag kérdeznék mit hogy csináltam, nem tudnék rá válaszolni.

Van olyan színdarab, ami nagy hatással volt rátok?

A: Hát, erre sem túl könnyű válaszolni. Több ilyen is volt, de leginkább a Rómeó és Júliát tudnám itt említeni. Lehet itt azért az is közrejátszik, hogy ebben láttam a bátyámat először nagy szerepet játszani, de szerintem ettől függetlenül is ezt a darabot sorolnám ide, mert az biztos, hogy hatással volt rám. Nagy zseninek tartom Shakespearet, hiszen sikerült úgy megragadnia érzéseket, hogy azokba a mai napig gond nélkül bele tudjuk képzelni saját magunkat.

F: Szerintem én az István a Királlyal ezt már meg is válaszoltam.

Mit gondoltok, mitől lesz valaki jó színész?

A: Semmi kompromisszum, amikor játszani kell, akkor azt 110 százalékosan. De persze ennek sincs semmi értelme, ha nem szereti, amit csinál, mert az bizony látszani fog, éppen ezért ezt is tenném az első helyre.

F: Nem kérdés, hogy kell hozzá tehetség, de szerintem a kitartás itt fontosabb helyen van. Meg az embernek el kell fogadnia, hogy itt nem tudja elkerülni, hogy kilépjen a komfortzónájából és nyitott legyen az új dolgokra.

A: A komfortzónához csak annyit tennék hozzá, hogy az elején mindenkinek furcsa volt még annak a gondolata is, hogy játék közben meg kell érinteni a másikat, aztán innen valahogy oda jutottunk, hogy akár még egy vetkőzés is beleférne a hitelesség kedvéért. Idáig azért végül csak képletesen jutottunk el, de azt hiszem ezen keresztül érezhető milyen változáson mentünk át.

Van-e olyan szerep, amit nagy álmotok lenne eljátszani?

A: Ha már előbb dicsértem Shakespearet megint visszatérek hozzá. Igaz, nincs konkrét karakter, akit kiválasztottam volna, de amennyire kedvelem a műveit, szerintem bármelyikben szívesen vállalnék szerepet.

F: Nagyon szívesen kipróbálnám magam egy „főgonosz” szerepben. Azt mondjuk nem tudom, hogy menne-e, mert már elképzelni is nehéz magamat egy ilyen helyzetben, de ettől függetlenül biztosan adnék neki egy esélyt.

…és olyan, amit soha nem vállalnátok el?

A: Így hirtelen belegondolva nem tudok ilyet mondani. Persze biztos lennének olyanok, amiknek nem örülnék annyira, de nem hiszem, hogy bármire is nemet mondanék.

F: Konkrét példát ugyan nem tudok ugyan, de biztosan van ilyen, mert mindig is gátlásosnak tartottam magam és azért ez még most sem tűnt el teljesen. Van az a határ, amit egyszerűen nem szeretnék átlépni és biztos vagyok benne, hogy nem is fogok. Az egész színjátszást az teszi számomra különlegessé, hogy tényleg szeretem csinálni és amint ez elveszne belőle, már nem is lenne értelme. Ha már itt tartunk, musicalben biztos nem játszanék, sem énekelni, sem táncolni nem tudok, így meg elég könnyű döntés lenne egy ilyen szerepet visszautasítani.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok a Jókai napokon?

A: Sajnos nem tudtunk az egész eseményen ott lenni egy osztálykirándulás miatt, amit nagyon bánunk is. Aznap viszont, amikor mi szerepeltünk, már az előre elkészített színpad látványától elkapott a „flow”, hogy itt bizony szerepelni fogunk, mégpedig sok ember előtt. Hiába játszottuk már el korábban kisebb nézőszám előtt, rögtön éreztük, ez más lesz és ezt meg is kellett szokni. Azért mégis jó volt ennyire komolynak érezni magunkat.

F: Én is nagyon sajnáltam, hogy csak két napot tudtunk ott tölteni, utólag úgy érzem jobban megérte volna végig maradni az osztálykirándulás helyett. Pozitívum, hogy így legalább abból a két napból a legtöbbet hoztuk ki. Itt éreztem először azt, hogy igen, ez egy nagy közönség lesz, itt tétje van a dolognak, nem is beszélve arról, hogy még versenytársaink is vannak. Így visszatekintve, szerintem az összes előadásunk közül itt volt a legnagyobb bennünk a drukk. Aztán végül sikerült, szerintem kifejezetten jól és a visszajelzések is rögtön pozitívak voltak. És még amikor az utolsó nap visszajöttünk a díjátadóra, akkor sem éreztünk azt, hogy oké ezt letudtuk, most már menjünk, túl jó volt ott lenni, hogy így érezzünk. Aztán ahogy kimondták a neveinket, azt vettem észre, hogy jobban örülünk egymás díjainak, mint a sajátunknak, sőt, igazából inkább arra vártunk, mikor mondják már be a csapatból valaki nevét. Arról nem is beszélve, hogy én korábban hasonló dolgokért soha nem kaptam díjat, így kifejezetten nagy sikerélmény volt, mikor végül az én nevem is elhangzott.

A: Visszagondolva gond nélkül mondhatom, hogy talán jobban is örültem Fanny díjának, mint a sajátomnak. Persze ha valami, akkor ez tényleg olyan, ami nem sikerült volna egymás nélkül.

F: A végén annyira megtetszett a közösség, na meg persze Komárom is, hogy másnap ismét visszamentünk és megnéztük a győztesek előadását. Szerintem ez elég sokat elmond arról, milyen élmény volt ez az egész számunkra.

Mit jelent számotokra a Fókuszhoz tartozni?

A: Egy olyan kollektívát, ahol egyszerre jelenik meg a szakmai fejlődés a kikapcsolódással. Elég ha az utóbbi időszak próbafolyamataira gondolok, ami rengeteget tett hozzá ahhoz, hogy a legjobbat nyújtsuk majd, de ugyanúgy ahhoz is, hogy igazán megismerjük egymást és közben jól érezzük magunkat.

F: Szerintem elég ha annyit mondok, hogy a Fókusznak és az akkorra betervezett próbáknak köszönhetően mindig vártam a hétfőket, sőt, kifejezetten rossz volt az a pár alkalom, amikor elmaradtak. Mindig is vágytam arra, hogy legyen egy ilyen közösség, amiről csak jókat tudok mondani és most, hogy lett már csak azt sajnálom, hogy egész eddig várni kellett rá. Éppen ezért azon leszek, hogy a most következő utolsó gimis évemben a lehető legaktívabban részt vegyek a Fókuszban, mert örülök, hogy ide tartozhatok.