HÃrek
2020. December 17. 16:33, csütörtök |
Kultúra
Forrás: Atempo.sk
Isten éltesse Lajkó Félixet születésnapján!

Ma ünnepli 46. születésnapját Lajkó Félix, vajdasági magyar nemzetiségű világzenei hegedűművész és zeneszerző, aki Topolyában, a volt Jugoszlávia területén született 1974. december 17-én.
Hegedűvirtuózként vált ismertté, de kiválóan játszik zongorán és citerán is.
Érdekesség, hogy a citerával korábban ismerkedett meg, mint a hegedűvel. A világhírt hozó hangszert csak késÅ‘bb, hatodik osztályos korában fedezte fel. A szabadkai zenei középiskolát elhagyva, Budapestre utazott, ahol a Dresch Quartet tagja lett. Számos ismert zenésszel dolgozott együtt, mint Szabados György, Boris Kovac, a francia Noir Désir zenekar, Alexander Balanescu, Boban Marković.
A művésznek számos lemeze megjelent már, fÅ‘leg színházi és filmzenéket komponál. Egyik legnagyobb sikerét 2008-ban érte el, amikor a 39. Magyar Filmszemle Arany Orsó díját Mundruczó Kornél Delta című filmje kapta, amelyben Lajkó fÅ‘szerepet játszott. Legutoljára 2016-ban részesült rangos díjban, ekkor kapta meg a Liszt Ferenc-díjat.
Nemzetközi szinten is elismert muzsikus. Lemezei több alakalommal felkerültek a legrangosabb világzenei toplistákra és számos díjra jelölték már.
A 2019-ben megjelent Lajkó Félix & Volosi idén az elmúlt öt év legjobb világzenei albumai közé is bekerült.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport
Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett
A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.
2025. Június 16. 14:01, hétfÅ‘ | Közélet
66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte
Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Közélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Közélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.