Hírek
2021. Április 15. 20:06, csütörtök |
Koronavírus
Forrás: TASR
Hétfőtől változnak a határátkelésre és a karanténra vonatkozó szabályok

POZSONY, április 15. – A kötelező karanténra vonatkozó szabályok és a határátlépés feltételei is változni fognak hétfőtől (19.4.). Az enyhítéseket ma jelentette be a Közegészségügyi Hivatal.
A TASR hírügynökséget Daša Račková, a hivatal szóvivője tájékoztatta. Azok, akik hétfő reggel hat után érkeznek Szlovákia területére, és az EU országaiból, Izlandról, Norvégiából, Lichtensteinből, Svájcból, Nagy-Britanniából vagy Észak-Írországból utaztak, többe nem kell karanténba vonulniuk. Ehhez természetesen bizonyítaniuk kell, hogy már megkapták a koronavírus elleni oltást. Itt azonban különbség lesz az mRNS alapú (Moderna és Pfizer) oltások és a vektoros (Astra Zeneca) közötti elbírálásban. Míg az előbbiek esetében tizennégy napnak kell eltelnie az első adag beoltás óta, addig az AstraZeneca esetében négy hetet kell várni az első adag beadását követően a szabad utazáshoz.
Karanténba azoknak sem kell majd bevonulniuk, akik már legyőzték a vírust és az azt követő 180 napban megkapták a vektoros oltást, ill. tizennégy nap telt el az mRNS oltás első adagjának beadása óta. Mostantól eltörlik a kormánytagok által adott kivételek lehetőségét is. Kivételt csak azok kapnak, akik házasságkötés céljából vagy temetés miatt érkeznek az országba, de negatív tesztre nekik is szükségük lesz.
Egyszerűbb lesz a tranzitutazás is Szlovákián keresztül. „Egységes szabályok lesznek érvényben mindazok számára, akik Szlovákián keresztül utaznak állandó lakhelyükre vagy éppen a szomszédos ország állampolgárai. Egyéb esetekben csak a Belügyminisztérium engedélyével utazhat valaki át az országon,” tette hozzá a szóvivő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport
Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett
A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.
2025. Június 16. 14:01, hétfő | Kzélet
66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte
Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Kzélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Kzélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.