2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2021. November 20. 19:48, szombat | Koronavírus
Forrás: TASR/ma7.sk

Hétfőtől komoly szigorítások jönnek

Hétfőtől komoly szigorítások jönnek

November 22-én lépnek érvénybe azok a legújabb szigorítások, amelyeket a kormány csütörtöki ülésén hagyott jóvá. Eduard Heger miniszterelnök minimum három hétről beszélt.

A huszonegy nap leteltével aztán kiderül, szükség van-e további korlátozásokra, vagy minden marad a régiben. Heger szerint még az is elÅ‘fordulhat, hogy a szigorítások elsÅ‘ etapja után ismét enyhülések jönnek majd.

A legfontosabb szigorítások:
- A piros, bordó és fekete járásokban csak OTP-rezsimben lehet munkába járni. Ez azt jelenti, hogy az oltottak, a betegségen átesettek és a negatív teszttel rendelkezÅ‘k járhatnak be munkába, a többieknek, ha megtehetik, otthonról kell dolgozniuk. A PCR-teszt 72 óránál, az antigén-teszt 48 óránál nem lehet régebbi. (Ez a - talán legfontosabbnak mondható - pont még további tárgyalás alatt áll. A kormányfÅ‘ ugyan bejelentette a kötelezÅ‘ tesztelés bevezetését, de arról hivatalos határozat péntek délutánig még nem született, ahogy arról sem, ki téríti majd a tesztelés költségeit.)

- A bordó és fekete járásokban a nem létfontosságú termékeket (gyógyszereket, drogériát, élelmiszert) forgalmazó üzletek csak korlátozott idÅ‘sávban lehetnek nyitva, reggel öt és este tíz óra között.

- Korlátozzák a tömegrendezvények nagyságát. Ezeken csak oltottak vagy a betegségbÅ‘l felgyógyultak vehetnek részt. Piros járásban legfeljebb kétszázan, bordóban százan, feketében ötvenen. Ugyanez érvényes az istentiszteletekre és a sportrendezvényekre is. Elméletileg lehetÅ‘ség van OTP-rezsimben is működnie egy-egy rendezvénynek, de ebben az esetben legfeljebb hat ember vehet ezeken részt. A professzionális bajnokságok továbbra is OTP-rendszerben működhetnek tovább.

- EsküvÅ‘k, lakodalmak, torok vagy más hasonló rendezvények a piros és bordó járásokban legfeljebb húsz fÅ‘vel rendezhetÅ‘ek meg (csak oltott, vagy felgyógyult, azaz OP-rezsim), fekete járásban teljesen be vannak tiltva.

- Az üzletek és szolgáltatások működése is korlátozva lesz. A piros, bordó és fekete járásokban csak OP-rezsimben működhetnek majd, 15 négyzetméterre egy vásárlóval számolva. OTP-rezsimben csak a létfontosságú termékeket árusító üzletek lehetnek nyitva.

- A bevásárlóközpontokba a piros, bordó és fekete járásokban csak a beoltottak vagy azok mehetnek, akik átestek a betegségen.

- A fekete járásokban az éttermek csak elvitelre kínálhatnak ételt, teraszon sem lehet helyben fogyasztani. A bordó és piros járásokban csak a beoltottak vagy a betegségen átesettek ehetnek bent. A teraszokon nincs korlátozás.

- Hotelek és más szállások a bordó és piros járásokban szabadon működhetnek az oltottak és betegségen átesettek számára. Fekete járásokban karanténként, vagy hosszabb idÅ‘tartamú szállásként üzemelhetnek.

A betegségen átesett kategóriába az tartozik bele, aki igazolni tudja, hogy a pozitív koronavírus-tesztje óta legfeljebb 180 nap telt.

Forrás: TASR/ma7.sk

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport

Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett

A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.

2025. Június 16. 14:01, hétfÅ‘ | Közélet

66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte

Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.

2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Közélet

Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira

Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.

2025. Június 03. 13:37, kedd | Közélet

Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni

Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.