2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2021. November 21. 22:26, vasárnap | Koronavírus
Forrás: TASR / MA7.sk

Heger már belengette a kötelező oltást

Heger már belengette a kötelező oltást

A miniszterelnök meg van róla győződve, hogy az idősek számára kötelezővé kellene tenni a koronavírus elleni oltást. A kormányfő ezt az RTVS Szombati párbeszédek című műsorában jelentette ki.

„Számomra ez lenne az ideális, ha kötelezővé tennénk az oltást, a 65 pluszosok, vagy akár 60 pluszosok számára, de szerintem még az 50 felettiek számára is ideális lenne,” mondta a kormányfő, majd hozzátette: a kérdést először jogászokkal és orvosokkal tárgyalja meg. Heger azonban egyelőre azt nem tudja, hogy az egyes lakossági csoportok esetében nem sértenének-e alkotmányt, így a kötelező oltást inkább az életkor, és nem a szakma alapján tenné kötelezővé. „A vírus nem szakma szerint válogat, ezért inkább az életkor szerint választanék,” magyarázta a miniszterelnök.

A kormányfő ugyanakkor azt is elismerte, hogy egyelőre nincs politikai egyezség az ügyben, néhány koalíciós partner ugyanis ellenzi a kötelező oltást. Heger ismét elmondta, hogy nincs más kiút ebből a helyzetből, csakis az oltás. Amennyiben ezt elutasítjuk, úgy maradnak az állandó lockdownok.

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter a múlt héten három hetes, az ország egész területére kiterjedő lezárásra tett javaslatot. Ez akár, hamarosan be is következhet. Heger szerint, minden a következő napok fejleményein múlik. „A héten meghozott intézkedéseinket szigorúnak tartom, de figyelemmel kísérjük a járványhelyzetet. Ha ez tovább romlik, akkor újra szigorítani kell. A beoltottakkal szembeni intézkedéseknél sem látok egyelőre okot az érdemi enyhítésre,” nyilatkozta a kormányfő.

A kórházak védelmének érdekében akár országos zárlatot is elrendelhetnek a közeljövőben. A miniszterelnök meggyőződése, hogy az intézkedések mihamarabbi szigorítása stabilizálná a helyzetet a karácsonyi ünnepek előtt. „A Covid-betegek kórházi kezelése más betegeket szorít ki a kórházakból. Elfogadhatatlan, hogy a beoltottak, a beoltatlanok miatt csak korlátozott egészségügyi ellátásban részesüljenek,” idézi a miniszterelnököt a MA7.sk cikke. Heger ismét felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a kórházban kezeltek több, mint 80%-a nincs beoltva, valamint felszólította a körzeti orvosokat, hogy informálják a pácienseiket megfelelő módon.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 03. 10:38, péntek | Helyi

Somorja: Májustól már online is meg lehet vásárolni a parkolókártyákat

Májustól Somorja városa is csatlakozott a ParkDots.com parkolási alkalmazáshoz, amely többek között Pozsony, Kassa, Érsekújvár és Dunaszerdahely lakosai számára is elérhetővé teszi az online parkolási rendszert.

2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport

Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz

A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.

2024. Április 24. 16:24, szerda | Kultúra

A kormány elfogadta az RTVS-t megszüntető törvényt. Helyébe a Szlovák Televízió és Rádió - STVR lép

A törvény értelmében az STVR köteles lesz 23.30-tól 00.30-ig a televíziós és rádiós adásokban a Szlovák Köztársaság himnuszát játszani.

2024. Április 22. 09:32, hétfő | Bulvár

81 éves korában elhunyt Dušan Grúň

A legsikeresebb időszak számára az 1968 utáni volt, amikor a legtöbb slágerét rögzítette, mint például a Butterfly, a Plavovláska, a Kde si bola, keď tu hrmelo, a Malvína, illetve a Synček neplač.