2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2021. Május 04. 11:38, kedd | Kzélet
Forrás: TASR

Heger kormánya bizalmat kapott, 89 képviselő szavazott mellette

Heger kormánya bizalmat kapott, 89 képviselő szavazott mellette

POZSONY, május 4. – Eduard Heger kormányának bizalmat szavazott a parlament. A kormányprogram, tehát a kormány mellett összesen 89 képviselő tette le voksát a jelenlévő 144-ből.

A kormány létrejötte ellen összesen 55 képviselő szavazott. A kormány bizalmi szavazásának sikerességéhez egyszerű többség, azaz 76 képviselő igen-szavazata volt szükséges. A kormányprogramhoz több mint 40 képviselő szólt hozzá a péntek óta tartó ülésszakon. A mai napon lezárták a vitát, majd szavazásra bocsájtották a kérdést. A kormányprogram egy 131 oldalas dokumentum, amely 18 fejezetben állapította meg a kormány prioritásait. A dokumentum első fejezete a korrupcióellenes harc, az utolsó fejezet pedig a kultúrával foglalkozik.

Az ellenzék már korábban jelezte, hogy nem támogatja a kormányprogramot. Heger kormányát még április 1-jén nevezte ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök, amely kormánynak harminc napja volt megszerezni a parlament bizalmát.

Címkék: heger, kormány

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 09. 17:35, kedd | Kzélet

A 2023/2024-es tél volt a legmelegebb 1931 óta

A meteorológusok az átlagosnál kivételesen melegebbnek minősítik az elmúlt telet.

2024. Április 04. 09:06, csütörtök | Kzélet

Véget ért a második forduló előtti kampány

Szerda (április 3.) éjfélkor véget ért a szlovákiai elnökválasztás második fordulójának választási kampánya, és moratórium lépett érvénybe. Ebben az időszakban az elnökjelöltek nem kampányolhatnak.

2024. Április 03. 09:01, szerda | Kzélet

Korčok és Pellegrini támogatják, hogy Szlovákia EU- és NATO-tag maradjon

Peter Pellegrini és Ivan Korčok elnökjelöltek amellett voksoltak, hogy Szlovákia továbbra is tag maradjon az Európai Unióban és a NATO-ban.

2024. Március 22. 09:56, péntek | Kzélet

Péntekig kérvényezhető a szavazói igazolvány

Meghatalmazott személy is átveheti az igazolványt.