2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2022. Május 04. 23:06, szerda | Sport
Forrás: HC DAC / Dunaszerdahelyi.sk

HC DAC: Nyertünk!

HC DAC: Nyertünk!

Vágsellyén, idegenben lépett pályára a HC DAC női kézilabdacsapata a MOL extraliga Play-Off második fordulójában. A lányokat azonban nem zavarta meg a vágsellyeiek hazai előnye.

Debre Viktor csapata már az első perctől világossá tette, hogy ki vezeti a mérkőzést. A hazaiaknak esélye sem volt a HC DAC összeszedett és remek játékával szemben, így lányaink a Nagymihály otthonában léphetnek legközelebb pályára a rájátszás döntőjének első mérkőzésén.

„Már az elejétől jól működött a védekezésünk, és támadásban is eredményesek voltunk; a kialakított helyzeteinket gólra tudtuk váltani, és a kapuban is remekeltünk ma. A második félidő valójában már a túlélésről szólt, az volt a célunk, hogy ne engedjük nagyon magunkra a Vágsellyét, akinek egyre jobban kellett rohannia az eredmény után, aminek köszönhetően többet hibáztak, és ezt mi rendre kihasználtuk. Háromnál kevesebbre nem tudott megközelíteni ma minket a Vágsellye. Annak ellenére, hogy idegenben léptünk pályára, a visszavágón magabiztosabb teljesítményt és eredményt értünk el. Örülünk a továbbjutásnak, készülünk a döntő párharcban legnagyobb szlovák ellenfelünk, a Nagymihály ellen,” nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

MOL extraliga rájátszás 2. mérkőzés
2022. május 3. kedd 18:00
Sportcsarnok, Vágsellye
HK Slovan Duslo Šaľa (Vágsellye) – HC DAC Dunaszerdahely: 23-29 (11-16)

hcdac.sk

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 23. 14:08, péntek | Sport

A Real hivatalosan is bejelentette Ancelotti távozását

Ancelotti négy szezon után távozik Madridból, korábban 2013 és 2015 között ült a kispadon.

2025. Május 22. 14:31, csütörtök | Sport

A Tottenham 1:0-ra verte a Manchester Unitedet az Európa Liga döntőjében

A Spurs 2008 óta először nyert trófeát.

2025. Május 19. 13:41, hétfő | Sport

Hoki-vb: A szlovákok kikaptak Lettországtól és nem jutnak tovább a negyeddöntőbe

A szlovák hokicsapat legutóbb két évvel ezelőtt, a lettországi Rigában nem jutott be a legjobb nyolc csapat közé. Tavaly a csehországi világbajnokságon a negyeddöntőben 3:6-ra kikaptak az esélyesebb Kanadától.

2025. Május 08. 13:37, csütörtök | Sport

BL: A PSG a visszavágón is legyőzte az Arsenalt és bejutott a döntőbe

A döntőben az ellenfele az Inter Milan lesz.