HÃrek
2021. Július 15. 11:38, csütörtök |
Bulvár
Forrás: TechRadar
Elon Musk: gyűlölöm a munkámat

Nos, nem a technikai részre vagy a vÃziók megálmodására gondolt, hanem a meló üzleti részét kritizálta a techmogul egy bÃrósági tárgyalás során.
Elon Muskot, a Tesla Motors vezetÅ‘jét azzal vádolják az Amerikai Egyesült Államokban, hogy nyomást gyakorolt különbözÅ‘ befektetÅ‘kre és igazgatósági tagokra azért, hogy a Tesla részt vegyen a SolarCity felvásárlásában. A felvetések szerint a Tesla Motors túl nagy összeget fizetett a vállalatért, ezért a befektetÅ‘k 2,4 milliárd amerikai dollárt követelnek vissza a menedzsertÅ‘l. Ennyibe került ugyanis a SolarCity megvétele.
A felvásárlás idején a menedzser tulajdonában volt a Tesla Motors és a SolarCity részvényeinek 22-22 százaléka. Az üzletember közölte, hogy miután az ügyben részvénytranzakcióra került sor és szinte ugyanakkora tulajdonrésze volt a két társaságban, ezért az üzleten nem nyert semmit. Visszautasította azt a vádat, hogy bárkire is nyomást gyakorolt volna. A SolarCity megvétele a mesterterve része volt azért, hogy a Tesla Motors bÅ‘víthetÅ‘ legyen napelemes rendszerekkel. A felvásárolt céget egyébként Musk unokatestvére alapította és a Tesla Motors vezetÅ‘je rendelkezhetett belsÅ‘ információkkal, többek között azzal kapcsolatban is, hogy a SolarCity csÅ‘dbe mehet. Ennek ellenére ragaszkodott az üzlethez.
Musk a vallomásában kijelentette, hogy utálja a munkáját és az idejét sokkal szívesebben töltené tervezéssel és a technikai dolgokkal. Úgy vélte, hogy ha távozna a Tesla Motors vezetÅ‘i posztjáról, akkor a gyártó emiatt összeomolhatna. A bíróságon téma volt az is, hogy Musk a Technoking of Tesla nevet adta magának. Szerinte a lépés ingyenreklámot generált a számára és segített az üzletben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport
Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett
A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.
2025. Június 16. 14:01, hétfÅ‘ | Közélet
66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte
Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Közélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Közélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.