2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2021. Január 20. 12:08, szerda | Helyi
Forrás: dunaszerdahelyi.sk

Dunaszerdahely: Több tesztelőhely várja majd a lakosokat a városban

Dunaszerdahely: Több tesztelőhely várja majd a lakosokat a városban

Már hétfőtől szervezik a csapatokat, készítik elő a helyszíneket.

Hájos Zoltán polgármester elmondta, hogy a tesztelést a városi önkormányzat alkalmazottai és önkéntes egészségügyi személyzet segítségével biztosítják majd. A rendfenntartó erők részéről pedig a rendőrség és a városi rendőrség fogja segíteni a négy nap alatt a csapatok munkáját.

„Szerettük volna minél előbb elindítani a tesztelést, ám az idő rövidsége miatt választottuk a megadott időpontokat. Ráadásul még a tesztek sem érkeztek meg a járásba, bízunk benne, hogy ma mindenhová rendben megérkeznek” – fogalmazott a polgármester.

Hájos Zoltán megköszönte az önkénteseknek is a gyors visszajelzést: „Elegendő az egészségügyi személyzet is, sok önkéntes jelentkezett. Most sokan szolgálatot teljesítenek a kórházban is, a hozzánk jelentkezett egészségügyi személyzet azonban nem von el onnan munkaerőt.”

A Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljárójával tegnap egyeztettek, míg hétfőtől már a csapatokat szervezték a városházán.

Városunkban péntektől kezdődik a tesztelés, a következő időpontokban és helyszíneken:

Január 22-én (pénteken), 12.00–18.00 óra között
• a Jilemnický utcai Alapiskola tornatermében,
• a Kodály Zoltán Alapiskola tornatermében,
• a Smetana ligeti Alapiskola tornatermében,
• a Szabó Gyula Alapiskola tornatermében,
• a Vámbéry Ármin Alapiskola tornatermében, és
• a Sikabonyi Közösségi Házban.
Az alapiskolák tornatermeibe – hasonlóképp a novemberi országos teszteléshez – nem az alapiskolákon keresztül, hanem kintről lehet majd bejutni.

Január 23-án (szombaton), 8.00–18.00 óra között | ebédszünet: 12.00–13.00 óra között
• a Jilemnický utcai Alapiskola tornatermében,
• a Kodály Zoltán Alapiskola tornatermében,
• a Smetana ligeti Alapiskola tornatermében,
• a Szabó Gyula Alapiskola tornatermében,
• a Vámbéry Ármin Alapiskola tornatermében,
• a Sikabonyi Közösségi Házban, és
• a Roma Közösségi Központ udvarán

Vasárnap (január 24-én) nem lesz tesztelés.

Január 25-én (hétfőn), 8.00–18.00 óra között | ebédszünet: 12.00–13.00 óra között
• a Jilemnický utcai Alapiskola tornatermében,
• a Kodály Zoltán Alapiskola tornatermében,
• a Smetana ligeti Alapiskola tornatermében,
• a Szabó Gyula Alapiskola tornatermében,
• a Vámbéry Ármin Alapiskola tornatermében, és
• a Sikabonyi Közösségi Házban.

Január 26-án (kedden), 12.00–18.00 óra között
• a Jilemnický utcai Alapiskola tornatermében,
• a Kodály Zoltán Alapiskola tornatermében,
• a Smetana ligeti Alapiskola tornatermében,
• a Szabó Gyula Alapiskola tornatermében,
• a Vámbéry Ármin Alapiskola tornatermében, és
• a Sikabonyi Közösségi Házban.

Kérik a lakosokat, hogy foglaljanak időpontot a tesztelésre
„Az önkormányzat nem szeretné, hogy az emberek megbetegedjenek, órák hosszat várva a tesztelésre a sorban” – mondta el Hájos Zoltán polgármester.
Ennek okán azt szeretné elérni a városvezetés, hogy a lakosok időpontfoglalás alapján menjenek a tesztelésre.

Erre az a regisztrációs rendszer ad lehetőséget, amely a város weboldalán csütörtöktől (január 21-től) lesz elérhető, s azon keresztül lehet bejelentkezni – és ott helyszínre, napra, órára, percre lehet időpontot foglalni.

„Ha egy család készül a tesztelésre, értelemszerűen az egymás utáni időpontokat kell lefoglalniuk a rendszerben” – hívta fel a figyelmet a polgármester.
Az önkormányzat természetesen azokra is gondolt, akiknek nincs lehetősége és módja okostelefonon, tableten vagy számítógépen az online felületen lefoglalni a tesztelési időpontot.

Számukra kialakították
• a 0908/776 181-es telefonszámot,
amit felhívva a városi hivatal munkatársa segít a lakos nevére időpontot foglalni a rendszerben. A telefonszám csütörtökön, pénteken, hétfőn és kedden hívható 8.00–18.00 óra között.

„Reményeink szerint így gyorsabb és hatékonyabb, de mindenképpen folyamatosabb lesz a szűrés Dunaszerdahelyen. Mivel egy teljesen új tesztelési rendszer előtt állunk, ami nem olyan lesz, mint az első országos tesztelés, elsősorban mindenkit arra kérünk, mindenképpen foglaljon időpontot a maga és családja számára. De arra is felhívjuk a figyelmet, hogy pontosan jelenjenek is meg a számukra lefoglalt időpontban. Máskülönben várakozniuk kell.

Emellett a 15 évnél fiatalabb, illetve a 65 év feletti lakosoknak, és azoknak, akik a Covid–19-fertőzésen már átestek az elmúlt három hónapban, nem szükséges elmenniük a tesztelésre”– jelezte a polgármester.

A városvezetés tehát mindenkit arra kér, hogy próbáljon a megadott lehetőségeken keresztül az időpont-foglalási rendszerben egy megfelelő időpontot lefoglalni, és az adott időpontban a megjelölt helyszínen meg is jelenni. Így elvileg 5–10 perces várakozással kell csak számolni – amennyit sokszor várunk buszra, taxira, vonatra is. A fő szempont, hogy a lakosok közül ne fázzon meg senki órák hosszat várva a szabadban.

Természetesen az is mehet tesztelésre, aki előzetesen nem foglalt időpontot, ám neki tolerálnia kell majd, hogy a sorban hátrébb kerülhet azzal szemben, aki a regisztrált időpontra megy el.

Magyarán aki lefoglalt időpontra érkezik, az mindenképpen előnyben lesz másokkal szemben. Ha valaki a regisztráltak közül nem érkezik meg az időpontjára, annak a helyére léphetnek be majd a nem regisztráltak. Vagyis aki nem foglal időpontot, arra készüljön, hogy többet kell várakoznia.

Azt is megtudtuk, hogy aki a tesztelésen pozitív lesz, annak az adatait a csapatok a közegészségügyi hivatalba is elküldik, és őket a hivatal értesíti telefonon a karantén részleteiről. Nekik majd és családjuknak kötelezően karanténba kell vonulniuk – a közösség megóvása érdekében.

„Bízom benne, hogy minél többen elmennek a mostani tesztelésre, hiszen a járványügyi helyzet ezt magunk és szeretteink védelmében is megkívánja. Abban is biztos vagyok, hogy a dunaszerdahelyiek ismét példát tudnak mutatni arra, hogy együtt, közösen mire vagyunk mi képesek. Előre is köszönöm a lakosság segítségét és türelmét a tesztelés során” – zárta Hájos Zoltán polgármester.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 03. 10:38, péntek | Helyi

Somorja: Májustól már online is meg lehet vásárolni a parkolókártyákat

Májustól Somorja városa is csatlakozott a ParkDots.com parkolási alkalmazáshoz, amely többek között Pozsony, Kassa, Érsekújvár és Dunaszerdahely lakosai számára is elérhetővé teszi az online parkolási rendszert.

2024. Április 21. 11:28, vasárnap | Helyi

Állásbörzét szerveznek Dunaszerdahelyen

A dunaszerdahelyi Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal 2024. április 25-én, 9-től 13 óráig állásbörzét szervez a MOL arénában (Sport utca 4745/16a, Dunaszerdahely) - tájékoztatott a hivatal.

2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport

Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz

A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.

2024. Április 24. 16:24, szerda | Kultúra

A kormány elfogadta az RTVS-t megszüntető törvényt. Helyébe a Szlovák Televízió és Rádió - STVR lép

A törvény értelmében az STVR köteles lesz 23.30-tól 00.30-ig a televíziós és rádiós adásokban a Szlovák Köztársaság himnuszát játszani.