Hírek
2020. Október 19. 10:32, hétfő |
Helyi
Forrás: dunaszerdahelyi.sk
Dunaszerdahely: A Városháza közleményt adott ki minden lakos számára
Dunaszerdahely városa átfogó közleményt adott ki a koronavírus okozta járvánnyal kapcsolatos rendeletekhez. A közlemény érinti a szociális területet, a sportot, a városháza működését és sok minden mást is.
Városunk mindmáig sikeresen kezelte a koronavírus elleni harcot. Az elmúlt napok fényében azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a helyzet kezd komollyá válni. Ennek tudatában nem szabad felhagynunk a felelősségteljes hozzáállással és az alapvető szabályok betartásával. Szükségszerű, hogy szájmaszkot viseljünk olyan helyeken, ahol több személy tartózkodik, és elengedhetetlen a higiénia és a biztonságos távolság tudatos betartása. Együtt képesek vagyunk folytatni a harcot! Az alábbiakban a városunkban érvényes és betartandó megelőző intézkedéseket soroljuk fel.
A városháza közleménye
SZOCIÁLIS TERÜLET
- A nyugdíjas otthon intézménye zárva tart. A tevékenységek korlátozottak, a nyugdíjasok kimenője kizárólag a létesítmény külső területén belül megengedett, és a sürgős hatósági ügyek, valamint az orvosi vizsgálatok csak személyzet kíséretében kivitelezhetők. A nyugdíjas otthon látogatása továbbra is tilos. Kivételt képeznek a palliatív ellátásban részesülő ügyfelek, akiket előzetesen egyeztetett időpontokban látogathatnak a hozzátartozók. A bevásárlást a nyugdíjas otthon kliensei számára a létesítmény személyzete biztosítja. A hozzátartozók minden nap 9.00 és 14.15 között juttathatják el a létesítmény klienseinek a személyes használati tárgyakat.
- Az új ügyfelek felvétele és az ügyfelek visszatérése az egészségügyi intézményből szintén szigorúbb feltételekhez kötött. Felvételkor és visszatéréskor a kliensek kötelesek negatív koronavírustesztet felmutatni, továbbá tíz napon keresztül elővigyázatosságból el lesznek különítve a többi ügyféltől.
- Ismét lehetőség van az étkezde szolgáltatásainak igénybevételére.
- A Városi Nyugdíjas Klub további értesítésig zárva tart.
- A Komenský utcai nyugdíjas étkezdéből kizárólag a kiadó ablakon keresztül lehet ételt átvenni.
A város egyúttal felszólítja a szépkorú dunaszerdahelyieket, hogy éljenek az élelmiszerboltokban és a drogériákban történő vásárlás lehetőségével a számukra e célból fenntartott időben, hétfőtől péntekig 9.00 órától 11.00-ig. Tekintve, hogy a lakosság legveszélyezettebb csoportjai közé tartoznak, így tudják a legjobban megóvni egészségüket.
OKTATÁS
- Idegen személyek számára az iskolák épületeibe való belépés kizárólag iskolaigazgatói beleegyezéssel, tünetmentességet igazoló becsületbeli nyilatkozat felmutatása után megengedett. Idegen személynek minősül minden olyan személy, aki nem iskolai alkalmazott vagy diák.
- A dunaszerdahelyi Regionális Közegészségügyi Hivatal döntése alapján, amennyiben pozitív lesz egy diák koronavírusteszt eredménye, az egész osztály számára házi karantént rendelnek el. Ebben az időszakban a tanulók távoktatásban részesülnek.
- A házi karanténból való visszatéréskor minden tanulónak le kell adnia a kitöltött és a szülők által aláírt becsületbeli nyilatkozatot a tünetmentességről. Az iskola vezetése nyomatékosan kéri a szülőket, hogy szorosan kísérjék figyelemmel gyermekeik egészségi állapotát, és amennyiben felmerülnének a COVID-19 tünetei, telefonon vegyék fel a kapcsolatot a gyermekorvossal.
- A Szlovák Köztársaság oktatási, tudományügyi, kutatási és sportminiszterének 2020.10.11-i 2020/17294:1-A1810 sz. határozata értelmében felfüggesztik a Művészeti Alapiskolában a csoportos tantárgyak nappali formában történő oktatását. A gyermekek és a tanulók oktatása biztosításának érdekében az iskola vezetősége lehetőség szerint áttér a csoportos tanításról az egyéni oktatásra. Javasoljuk, hogy kövesse figyelemmel az iskola honlapján közzétett értesítéseket.
- E határozat értelmében nem működik a Szabadidőközpont, továbbá az iskolákban és az iskolai létesítményekben is felfüggesztették a szabadidős tevékenységet.
- Középiskolás tanulók és egyetemi hallgatók pedagógiai gyakorlatát felfüggesztették.
- Az általános iskolai tornatermek és egyéb fedett, sportolásra használt termek nem használhatók, sem az iskolák, sem külső természetes vagy jogi személyek által.
- 2020. október 12-től visszavonásig a középiskolákban távoktatás zajlik.
TÖMEGRENDEZVÉNYEK
- A Szlovák Köztársaság kormánya a Szlovák Köztársaság kormányának 645. számú határozatával érvénybe hozta a 6 fő feletti gyülekezési tilalmat.
- A COVID-19 terjedésének megakadályozása és a fertőzés lehetőségének minimalizálása érdekében nyomatékosan kérjük Dunaszerdahely lakosságát, hogy tartsa be a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának a közegészségügyi veszélyeztetésre vonatkozó intézkedéseit.
- A szóban forgó intézkedések célja az emberek egészségének védelme és a halálesetek megelőzése, ezért elengedhetetlen, hogy a város minden lakója viselkedésével a lehető legnagyobb mértékben hozzájáruljon e nehéz helyzet sikeres kezeléséhez.
- Mindenekelőtt azon rendezvények korlátozására hívjuk fel a figyelmet, amelyeken nagyobb létszámú csoportok összejöveteléről van szó.
SPORT
- A professzionális sportversenyeket mentesítették a tömegrendezvények tilalma alól. A legmagasabb labdarúgó-, jégkorong-, röplabda-, kosárlabda- és kézilabda-bajnokságokat nem állítják le, ezek változatlanul zajlanak. Nézők jelenléte nélkül kerülnek megrendezésre és minden résztvevőnek negatív koronavírustesztet kell felmutatnia.
- A Thermalpark és a fitneszközpontok a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatal intézkedésének megfelelően zárva vannak.
SPORTCSARNOK
- A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának a gyülekezés tilalmáról szóló határozata értelmében a Sportcsarnok a nyilvánosság előtt zárva van.
KULTÚRA
- A kulturális, társadalmi vagy egyéb jellegű tömegrendezvények szervezése és megtartása tilalmának értelmében a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ termeiben minden rendezvényt, összpontosítást, eseményt stb. további értesítésig felfüggesztettek.
VÁROSI HIVATAL
- A fertőtlenítés, a szájmaszk kötelező viselése és a távolság betartásának követelménye a városi hivatal egész épületében érvényes.
- A központi ügyfélfogadó iroda munkatársa az első hullámhoz hasonlóan szabályozni fogja a személyek mozgását a hivatalban.
- Arra kérjük a hivatal látogatóit, hogy csak a szükséges intéznivalók ügyében keressék fel személyesen a hivatalt. Egyéb esetekben az e-mailben történő vagy telefonos kommunikációt részesítsék előnyben a hivatal munkatársaival.
TEMETŐK
- A gyászszertartásokat követően minden halottasházban fokozottan ügyelnek a közös területek fertőtlenítésére.
DUNASZERDAHELYI KÓRHÁZ
- A dunaszerdahelyi kórház fekvőbeteg osztályain visszavonásig tilos a látogatás.
További ajánlások a www.uvzsr.sk oldalon találhatóak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 03. 10:38, péntek | Helyi
Somorja: Májustól már online is meg lehet vásárolni a parkolókártyákat
Májustól Somorja városa is csatlakozott a ParkDots.com parkolási alkalmazáshoz, amely többek között Pozsony, Kassa, Érsekújvár és Dunaszerdahely lakosai számára is elérhetővé teszi az online parkolási rendszert.
2024. Április 21. 11:28, vasárnap | Helyi
Állásbörzét szerveznek Dunaszerdahelyen
A dunaszerdahelyi Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal 2024. április 25-én, 9-től 13 óráig állásbörzét szervez a MOL arénában (Sport utca 4745/16a, Dunaszerdahely) - tájékoztatott a hivatal.
2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport
Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz
A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.
2024. Április 24. 16:24, szerda | Kultúra
A kormány elfogadta az RTVS-t megszüntető törvényt. Helyébe a Szlovák Televízió és Rádió - STVR lép
A törvény értelmében az STVR köteles lesz 23.30-tól 00.30-ig a televíziós és rádiós adásokban a Szlovák Köztársaság himnuszát játszani.