2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2020. November 19. 18:19, csütörtök | Helyi önkormányzati
Forrás: TASR

Droba: összeomolhat az egészségügy Pozsonyban

Droba: összeomolhat az egészségügy Pozsonyban

Juraj Droba, a Pozsony Megyei Önkormányzat (BSK) elnöke kijelentette, hogy ha nem lépünk, félő, hogy összeomlik az egészségügy a Pozsonyi kerületben.

A megye ezért felszólította a szlovák Egészségügyi Minisztériumot, hogy minél elÅ‘bb kezdjenek a krízis megoldásán dolgozni. „A helyzetet rendkívül komolynak ítéljük. Az elemzÅ‘kkel átnéztem a számokat és azt kell mondanom, nincsenek jó híreim. Ha nem lépünk, valóban az egészségügyi rendszer összeomlása várható a kerületben,” nyilatkozta Droba.

Hiányolja továbbá a kommunikációt és a kríziskezelést a kompetensek részérÅ‘l. Droba rámutatott az egészségügyi dolgozók, kórházi helyek hiányára és az operációk, illetve kivizsgálások halogatására. Szerinte a Pozsonyi Egyetemi Kórházban (UNB) jelenleg a legrosszabb a helyzet, ahová tömegesen érkeznek a koronavírusos betegek, miközben a kapacitásai végesek. A kórházak képviselÅ‘i más egészségügyi intézmények dolgozóihoz fordulnak segítségért. A pozsonyi megye ezen kívül követeli az egészségügyi dolgozók átlátható elÅ‘zetes kifizetését.
A Pozsonyi Megyei Hivatal egészségügyi osztályának igazgatója, Tomáš Szalay szerint a kerületi biztonsági bizottság úgy értékeli, az Egészségügyi Minisztérium nem kezeli megfelelÅ‘en a krízist. „Értékes volt a megyei egészségügyi létesítmények találkozója, melyen errÅ‘l vitáztunk. A kríziskezelés az egészségügyben nem működik, illetve nem működik megfelelÅ‘en“ – jegyezte meg Szalay. Hozzátette, hogy az egészségügyi dolgozók együttműködése segíthet a kórházaknak megfelelÅ‘en kezelni a harmadik hullámot. Szerinte elég sok bonyodalmat okoz, hogy az északi járások pácienseit Pozsonyba küldik, ahol azonban már nem tudnak ilyen mennyiségű beteget fogadni.

Peter Lipovský fÅ‘ megyei szakértÅ‘ szerint fontos lenne a páciensek utazgatását csökkenteni. Kiemelte, hogy bármilyen légúti fertÅ‘zés, felszökött láz vagy vírus azonnali házi izolációt kíván. „Tehát nem mindenáron járni az orvosokat és kivizsgálást követelni. Ez nem mindig építÅ‘ jellegű“ – mondta Lipovský. Ernest Caban, a mentÅ‘szolgálat egyik képviselÅ‘je úgy gondolja, újra beszélni kell a pénzügyekrÅ‘l. A megyei találkozót egyedülállónak értékelte. A megyei egészségügyi találkozón a megyei hivatal képviselÅ‘in kívül részt vettek még egészségügyi szakértÅ‘k, egészségügyi biztosítók, a Regionális Közegészségügyi Hivatal képviselÅ‘i és további intézmények is.

Címkék: Droba, pozsony

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport

Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett

A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.

2025. Június 16. 14:01, hétfÅ‘ | Közélet

66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte

Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.

2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Közélet

Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira

Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.

2025. Június 03. 13:37, kedd | Közélet

Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni

Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.