Hírek
2020. Július 23. 15:04, csütörtök |
Helyi
Forrás: aktuality.sk
Dankót is kihallgatja a NAKA (frissítve)

Andrej Danko (SNS) vallomást tesz a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségen (NAKA) Besztercebányán.
Az egykori kormánypárt elnöke délután érkezett a kihallgatásra, de nem árulta el, milyen ügyben tesz vallomást. Az Aktuality.sk úgy tudja, a Tipos vagy Állattenyésztő (Dobytkár) akció keretein belül kérdezik ki a parlament volt elnökét.
A Tipos-ügyben felmerült a gyanú, hogy milliós nagyságrendű pénzmosásra használták a játékosok számláit, de ezen felül furcsa munkaviszonyokkal kapcsolatban is nyomozás indult. Az igazgató tanácsadójaként alkalmazásban volt Milan Čuba, de a két és fél év alatt szinte senki nem ismerte az állami cégben. Elméletileg Ján Barczi vezérigazgatójának kellett volna dolgoznia, amiért havonta több ezer eurót kapott, összesen pedig 100 ezer eurót tett zsebre. Az, hogy valóban tevékenykedett-e a vállalatnál, a mai napig kérdéses.
Čuba állítása szerint Danko még 2016-ban ajánlott neki egy tanácsadói állást a védelmi tárcánál, de azt nem fogadta el, mivel nem volt megoldható az otthoni munkavégzés. A másik tipp viszont épp kapóra jött Čubának, aki 2017-ben találkozott a Tipos vezetőjével, áprilistól pedig munkába is állt az állami cégnél – legalábbis papíron.
Az Állattenyésztő-ügy is rossz fényt vet Dankóra, az egyik kulcsfontosságú tanú azt állította, az SNS pártnál landolt az kenőpénzek egy része. A kenőpénzből a „rendszerre” elkülönített kiadásokra is jutott, ami az SNS választások előtti kampányának egy részét is fedezte. Az Állattenyésztő néven ismertté vált ügyben több érdekes személy neve is felmerült – például Juraj Kožuch, az Agrárkifizető Ügynökség volt elnöke és Martin Kvietik, az SNS-t finanszírozó oligarcha is a gyanúsítottak között szerepel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi
Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet
A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.
2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi
Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen
A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.
2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport
Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett
A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.
2025. Június 16. 14:01, hétfő | Kzélet
66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte
Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.