Hírek
2022. Március 12. 13:35, szombat |
Kultúra
Forrás: dunaszerdahelyi.sk
Csallóközi Múzeum: Emlékezzünk a Hősökre

“Emlékezzünk a hősökre - A Nagy Háború képekben 1914-1918” címmel indít kiállítást a Csallóközi Múzeum. A megnyitó háziasszonya, Tilajčík Edit szerint a kiállítás műveit maga a cím jellemzi.
A cikk a dunaszerdahelyi.sk városi portálon jelent meg. Kép és szöveg: Rózsár Vince
Német István, a Krajczáros Alapítvány kuratóriumának elnöke álmodta meg a kiállítást, majd a vendégek üdvözlése után ő beszélt az előzményekről, adott tájékoztatást a tárlat összetételéről.
Mint mondta, az I. világháború centenáriuma táján, 2013-ban indította az alapítvány az Ecsetek a békéért című projektet, mely mára közel 900 művet számlál - lengyel, magyar, szlovák, ukrán festőművészek alkotásait. Ebből érkezett Dunaszerdahelyre egy közel 170 festményből álló tárlat, melyet a látogatók a Csallóközi Múzeum kiállítótermében tekinthetnek meg. Németh István – miközben kitért egy-egy képen szereplő személy élettörténetére – azt is elmondta, a képek blokkokban helyezkednek el: portrék, a nők szerepvállalása a háttérországban, fotók a világháborús emlékhelyekről tematika szerint kerültek fel a falakra.
A képkiállítást a Csallóközi Múzeum gyűjteményéből származó tárgyak egészítik ki, melyeket a környék hadifogolytáboraiban fogvatartott katonák készítettek, továbbá a múzeum történelmi könyvgyűjteményéből 9 korabeli naptárt és kéziratdokumentumot láthatnak a kiállítás látogatói.
Ismertetője után Németh István köszönetet mondott a házigazdáknak, Nagy Ivánnak, a Csallóközi Múzeum igazgatójának, Bokros Róbertnek és Bevilagua Olgának, a múzeum munkatársainak, valamint Tilajčík Editnek, a megnyitó háziasszonyának.
Ezután kultúrműsort hallhattunk a Krajczáros Alapítvány tagjainak előadásában. Bene Edit, Pocsai Julianna, Lencsés Julianna szavalatukkal köszöntötték a kiállítás megnyitóját megtisztelő látogatókat, Tóth Tibor katonazenész pedig 1. világháborús katonadalokat adott elő. A megnyitó háziasszonya ezekkel a szavakkal zárta a kiállításmegnyitót: “A Krajczáros Alapítvány tagjai előadásukkal bemutatták a háború borzalmait, ami sajnos ma ismét túlságosan aktuális témaként van jelen mindennapjainkban,” majd elmondta, a tárlat április 2-ig tekinthető meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport
Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett
A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.
2025. Június 16. 14:01, hétfő | Kzélet
66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte
Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Kzélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Kzélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.