2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2021. Június 14. 10:30, hétfő | Bulvár
Forrás: Gazzetta dello Sport / ÚjSzó

Christian Eriksent továbbra is kórházban vizsgálják

Christian Eriksent továbbra is kórházban vizsgálják

Martin Schoots, a játékos ügynöke szerint Eriksen állapota nap mint nap javul, de még nem hagyhatja el a kórházat.

Eriksent szombaton vitték kórházba, miután a dán-finn EB-mérkőzésen összeesett és a pályán kellett újraéleszteni. „Reggel telefonáltunk. Viccelődtünk és jó hangulatban volt, javul az állapota,” nyilatkozta Schoots az olasz Gazzetta dello Sportnak. Egyelőre nem tudni mi okozta a hirtelen rosszullétet. „Mindannyian azon vagyunk, hogy megértsük, mit történt vele. Ő is ezt szeretné. Az orvosok alaposan kivizsgálják, ez sok időt vesz igénybe,” folytatta a játékosügynök. Christian Eriksen a mérkőzés 43. percében lett rosszul, mindenféle előzmény nélkül. A játékost a pályán kellett újraéleszteni, a pulzusa ugyanis lassan, de biztosan kezdett megszűnni. Az orvosok hosszú, éveknek tűnő percek alatt tudták csak újraéleszteni Eriksent, a kórházban pedig már stabilizálták az állapotát. „Boldog, mert látta, mennyi szeretet veszi körül. A világ minden tájáról kapott üzeneteket. Ő és a családja mindenkinek köszöni. Christian nem adja fel,” mondta Schoots, miután meglátogatta a játékost, aki idén olasz bajnok lett az Internazionalével.

Schoots szerint Eriksennek hétfőn még biztosan, de lehet kedden is benn kell maradnia a kórházban. A dán középpályás mellett ott van a családja. „Csütörtökön, a belgák elleni meccsen már mindenképpen a helyszínen szeretné buzdítani társait,” zárta a játékos ügynöke.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 22. 09:32, hétfő | Bulvár

81 éves korában elhunyt Dušan Grúň

A legsikeresebb időszak számára az 1968 utáni volt, amikor a legtöbb slágerét rögzítette, mint például a Butterfly, a Plavovláska, a Kde si bola, keď tu hrmelo, a Malvína, illetve a Synček neplač.

2024. Május 03. 10:38, péntek | Helyi

Somorja: Májustól már online is meg lehet vásárolni a parkolókártyákat

Májustól Somorja városa is csatlakozott a ParkDots.com parkolási alkalmazáshoz, amely többek között Pozsony, Kassa, Érsekújvár és Dunaszerdahely lakosai számára is elérhetővé teszi az online parkolási rendszert.

2024. Április 24. 16:54, szerda | Sport

Nadal csak akkor lép pályára a Roland Garros-on, ha versenyképes lesz

A Madrid Openen, egy sajtótájékoztatón elmondta az újságíróknak, hogy ha aznap kellene Párizsba mennie, akkor nem lépne pályára.

2024. Április 24. 16:24, szerda | Kultúra

A kormány elfogadta az RTVS-t megszüntető törvényt. Helyébe a Szlovák Televízió és Rádió - STVR lép

A törvény értelmében az STVR köteles lesz 23.30-tól 00.30-ig a televíziós és rádiós adásokban a Szlovák Köztársaság himnuszát játszani.