Hírek
2020. Június 11. 11:50, csütörtök |
Helyi
Forrás: tasr
Beírná magát a történelembe? Van egy tippünk, hogyan!

Andrej Doležál, a közlekedési tárca vezetője arra kéri az internet népét, javasoljon nevet a készülőben lévő hídnak, amely a jövő évben kerülhet átadásra. Chuck Norris, Štefánik és Érsek Árpád is versenyben...
A miniszter úgy véli, az új híd az embereket szolgálja majd, és nem mellesleg közpénzből épül, ezért joguk van beleszólni az elnevezésbe is.
Pozsonyban ez lesz a hatodik híd, feltehetően jövőre már használatba is helyezik. A híd a D4-es körgyűrű részét képezi, Horvátjárfalu (Jarovce) és Csölle (Rovinka) közötti szakaszon, a Duna fölött húzódik. A híd különböző elemeit kedden kötötték össze, az ünnepélyes eseményen részt vett Érsek Árpád volt miniszter is, aki Doležállal együtt jelképesen lebetonozták a híd összekötő részét.
Doležál elmondta, olyan nevet tudna elképzelni, amely összefügg a helyi történelemmel, vagy akár egy nemzeti hőssel. A miniszter szerint befutó lehet például a Duna-híd, Hosszú híd vagy a Milan Rastislav Štefánik hídja elnevezés. A Facebook-oldalon közzétett felhívás során szóba került Chuck Norris is, a miniszter azonban emlékeztetetett, hogy élő személyekről nem szokás elnevezni hidakat.
A kommentárok között több humoros javaslat is megjelent, ilyen például az említett „Chuck Norris”, „Most-Híd” vagy „Most Arpáda Érseka”. A szavazás határideje hétfőn (június 15-én) jár le, a következő körbe a 10 legnépszerűbb javaslat jut be, ezek közül pedig szavazással választják ki a nyertes elnevezést.
Fotó:Andrej Doležal - minister dopravy a výstavby SR/Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi
Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet
A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.
2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi
Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen
A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.
2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport
Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett
A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.
2025. Június 16. 14:01, hétfő | Kzélet
66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte
Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.