Hírek
2020. Szeptember 25. 14:01, péntek |
Sport
Forrás: index
Az UEFA európai vírustesztje Budapesten

Csütörtök este, szeptember 24-én zajlott Budapesten a labdarúgó Európai Szuperkupa, amelyen a Bayern München 2:1-re legyőzte a Sevillát.
A Puskás Aréna 70 ezer férőhelyéből 20 ezret tartottak fenn a szurkolóknak. Az Európai Labdarúgó-szövetség azt reméli, hogy a koronavírus elleni emberkísérlet eredménye pozitív lesz, s módosíthatják a járvány miatt elrendelt intézkedéseket.
A TELEX tudósítása szerint a német és svájci szurkolók annak ellenére is eljöttek, hogy több ottani politikus is azt nyilatkozta, jobb lenne kihagyniuk a budapesti mérkőzést.
A szurkolók szerint „jobb egy meccs kétezer szurkolóval, mint egyel sem. Ha van ott bárki, aki reagál arra, ami történik, az ezerszer jobb, mint a síri csend”. A svájciaknak 48 óra magyarországi tartózkodás után kellene karanténba vonulniuk, ez az időkorlát Németország egyes tartományaiban pedig 24 óra. A legtöbb résztvevő azonban nem tervezett olyan hosszú ideig az ország területén maradni.
A stadionon belül több egészségügyi előírást is be kellett tartaniuk, például már a beléptetésnél viselniük kellett a maszkot, s a nézőtéren csak az egy közösséget alkotók - családtagok, barátok - ülhettek egymás mellé. A „tesztmeccs” egészségügyi eredményei csak napok múlva lesznek ismertek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport
Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett
A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.
2025. Május 23. 14:08, péntek | Sport
A Real hivatalosan is bejelentette Ancelotti távozását
Ancelotti négy szezon után távozik Madridból, korábban 2013 és 2015 között ült a kispadon.
2025. Május 22. 14:31, csütörtök | Sport
A Tottenham 1:0-ra verte a Manchester Unitedet az Európa Liga döntőjében
A Spurs 2008 óta először nyert trófeát.
2025. Május 19. 13:41, hétfő | Sport
Hoki-vb: A szlovákok kikaptak Lettországtól és nem jutnak tovább a negyeddöntőbe
A szlovák hokicsapat legutóbb két évvel ezelőtt, a lettországi Rigában nem jutott be a legjobb nyolc csapat közé. Tavaly a csehországi világbajnokságon a negyeddöntőben 3:6-ra kikaptak az esélyesebb Kanadától.