2025. június 15, vasárnap - Jolán

Hírek

2020. Május 30. 14:00, szombat | Helyi
Forrás: jogiforum.hu

Az egyik legnagyobb magyar jogtudós dunaszerdahelyi volt

Az egyik legnagyobb magyar jogtudós dunaszerdahelyi volt

Szladits Károly nevét szülővárosában viszonylag kevesen ismerik, személyében azonban a magyar magánjogtudomány egyik nagy alakját tisztelhetjük. Gondolatai ma is a magyar jogászképzés megkerülhetetlen részét alkotják.

Szladits károly 1871. december 27-én született Dunaszerdahelyen. Édesapja korai halálát követően édesanyjával Pozsonyba költöztek. Itt töltötte gimnazista éveit, amely időszak alatt a német, angol és francia nyelvet is elsajátította. Jogi tanulmányait Budapesten folytatta, és 1895-ben ő volt az első, akit sub auspiciis regis (a király védnökésge alatt) avattak jogász doktorrá. Ezen elismerésben csak azok részesülhettek, akik valamennyi középiskoai és egyetemi vizsgán az elérhető legjobb érdemjegyet szerezték. 1916-ban nemességet és az azzal járó előnevet szerez, neve innentől kezdve dunaszerdahelyi Szladits Károly.

Pályafutását az Igazságügyi Minisztériumban kezdte. 1896-ban tagja lett a polgári törvénykönyv előkészítésére létrehozott bizottságnak, amelynek munkájában 1928-ig tevékenyen részt vett. 1908-tól a Budapesti Tudományegyetem magánjogi magántanára, 1917-től rendes tanára lett. Közel negyven évnyi tanári tevékenysége alatt generációkat, tízezernél is több joghallgatót oktatott. Két alkalommal, 1932–33-ban és 1938–39-ben a Jog- és államtudományi kar dékáni tisztjét is betöltötte.

A magyar magánjogtudományban a német és osztrák jog szolgai követése ellen hadakozó Grosschmid Béni (Márai Sándor írónk apai nagybátyja) követője. Tudományos tevékenyéségét a meggyőző elemzés és a világos kifejezésmód jellemezte. A magyar magánjog vázlata című tankönvye öt kiadásban szolgált egyetemi tankönyvül. Fő művének a Magyar magánjog című hatkötetes gyűjteményt tekinthetjük, amelyet „Nagy-Szladits”-nak is neveznek.

1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1943-ban rendes tagjává választották.1945 után ő a Jogtudományi Közlöny főszerkesztője és egyben egyik legtermékenyebb szerzője. Mindemellett tagja volt a hágai Állandó Választottbíróságnak is.

1953-ban élete munkásságáért és a jogásznemzedékek nevelése körében kifejtett tevékenységéért, a jogászok közül elsőként Kossuth-díjban részesült.

Szladits Károly 1956. május 22-én, életének 85. évében hunyt el Budapesten. Munkásságára a magyar polgári peres eljárásokban, beadványokban, bírósági határozatokban napjainkban is hivatkoznak.

(ák)

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi

Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet

A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.

2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi

Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen

A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.

2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Kzélet

Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira

Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.

2025. Június 03. 13:37, kedd | Kzélet

Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni

Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.