2024. október 7, hétfő - Amália

Hírek

2021. Április 21. 03:54, szerda | Interjú
Forrás: Marton Máté / Nyitókép: dunaszerdahelyi.sk

Arra is gondolnunk kell, hogyan fogadjuk majd a több hónap után visszatérő diákokat

Arra is gondolnunk kell, hogyan fogadjuk majd a több hónap után visszatérő diákokat

Marton Máté interjúja Valkai Anett igazgatónővel.

Mindennapjaink során elég gyakran találkozunk generációs különbségekkel, esetenként ellentétekkel. Állandóan visszatérő vita, kinek is volt nehezebb, kinek könnyebb a gyerekkora illetve fiatal évei. Az, hogy az ilyen vitákban kinek van igaza, talán soha nem fog kiderülni, abban viszont biztosak lehetünk, hogy az utóbbi egy év és a velejáró egészségügyi válsághelyzet senkihez nem volt kegyes, ugyanúgy nehezítette fiatalok és idősebbek életét is, ha nem is közvetlenül a betegség, akkor a vele járó korlátozások formájában. Az oktatási intézményeket kivétel nélkül nagyban befolyásolta a járványhelyzet, hiszen sok diák tavaly március óta alig néhány hetet tudott tanteremben tölteni és az ott megszokott rutin szerint tanulni, művelődni. A szokatlan helyzet oktatásra mért hatásairól a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium igazgatónőjével, Valkai Anettel beszélgettem.

Marton Máté

Mi volt az első reakció az online oktatás bejelentésére?
Pont, ahogy minden más intézmény testületének, nekünk is rendkívüli intézkedésekhez kellett folyamodnunk, bevezettük az online oktatást, mivel az volt az állami rendelkezés és abban a helyzetben az egyetlen biztonságos megoldás. A legfontosabb észrevétel a 2020-as év márciusa és júniusa közti időre talán az, hogy a távoktatásra egyszerűen nincs egyetlen optimális megoldás, hiszen a szükségletek is különfélék. Épp ezért, pont, ahogy minden iskola vezetősége, mi is az egyéni szükségleteinkhez igazítottuk a rendkívüli oktatási mód kialakítását.

Mi okozott az iskolának legnagyobb gondot ebben az időszakban?
Egyértelműen a tavaly tavaszi időszak volt a legstresszesebb. Új, ismeretlen helyzetbe kerültünk, a tantestület nagy részének nem volt semmilyen tapasztalata az online oktatással kapcsolatban. Jelentősen változtatnunk kellett a módszertanunkon erre az időszakra, előtérbe kerültek a nagyobb önállóságot igénylő feladatok. Igyekeztünk úgy átadni a tananyagot, hogy az minden diák számára világos és érthető legyen, ehhez pedig különböző online felületeket használtunk köztük a Zoomot, valamint a Microsoft Teams rendszerét. A távoktatás során három óratípus váltogatta egymást, a videókonferencia típusúak, a konzultációs órák, illetve azok, ahol a tanulók önálló tudását kértük számon.

Mit gondol, melyik évfolyam szenvedte meg leginkább a helyzetet?
Az a négy év, amit a középiskolában tölt az ember, olyan barátságok és kapcsolatok forrása, amik lehet, örök életre szólnak, éppen ezért, bármelyik évfolyamban kerül ki belőle valaki, az sokat fog veszíteni. Mégis úgy gondolom, hogy a negyedikesek jártak a legrosszabbul, lassan itt hagynak minket és a tablókról mosolyogva válnak eggyé az iskola történelmével, sajnálom, hogy egy ilyen időszakban kénytelenek nekünk búcsút inteni. Ettől eltekintve, az online oktatás minden diák részéről extra odafigyelést igényelt, olyan dolgok is különbséget tehettek a diákok teljesítménye közt, mint a családi háttér, ezt is kifejezetten sajnálom. Bár kapcsolatban tudtak maradni egymással és így esetleg segítséget is kérni, ha szükségük volt rá, mégis egyértelműen látszik, hogy nagy részük már vissza szeretne térni az iskolába és a „normális” kerékvágásba.

Ön szerint igazságos, hogy a diákok átlag alapján kapnak érettségi osztályzatot?
Biztosra állíthatom, hogy diákjaink fel voltak készítve az érettségi vizsgákra, hiszen visszajelzéseik alapján is látni lehetett, még a nehéz helyzet ellenére is tisztességesen készülnek. Mindemellett azt gondolom a jegyek átlagából számolt érettségi eredmények reális képet adnak a diák tudásáról és igazságosabbak is az utóbbi egy évre való tekintettel. Azt mégis pótolhatatlan veszteségnek tartom, hogy ez által nem állhatnak a „zöld asztal” elé és az ebből adódó sikerélmény is valószínűleg el fog maradni.

Leginkább mi nehezítette meg a munkáját igazgatóként a távoktatás alatt?
Elég nehéz ezt elmondani, annyi biztos, hogy többletterhet jelentett, még a mostani időszakban is, hiszen úgy gondolom, bármennyire fel lehet készülve az ember, a helyzet valódi nehézségét úgyis akkor fogja megtudni, amikor benne találja magát.

Hatással lehet az online oktatás a tanár – diák viszonyra?
Igen, hiszen a tanuló és a tanár személyes „stílusát” összehangolni bonyolult és időigényes folyamat, ami az online térben valószínűleg nem valósulhatott meg a megszokott módon. Mivel már egyre közelebb látjuk magunkhoz a hagyományos oktatáshoz való visszatérés esélyét, arra is gondolnunk kell, hogyan fogadjuk majd a több hónap után visszatérő diákokat. Lehet, sokan könnyen vissza tudnak majd állni, de gondolnunk kell azokra is, akik nem. Éppen ezért azt gondolom, nem szükséges azonnal behozni a tananyagot, vagy épp az első pillanattól a korábbi órarend szerint tanítani. Elsősorban meg kell tudnunk, diákjaink milyen lelki állapotban térnek vissza az iskolapadba, kideríteni az esetleges hiányosságokat a tananyagban és a lehető legjobban orvosolni azokat. Ehhez idő fog kelleni mind a diákoknak, mind a tanároknak.

Mikorra látja lehetségesnek mind a négy évfolyam visszatérését?
Erről sajnos fogalmam sincs és hát nem is én vagyok az, aki ebben dönt, minden a Covid-automata, és az azt szabályozó járványügyi helyzettől függ majd.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 11:55, péntek | Sport

DS: Önkénteseket keresnek a jövő évi U21-es EB szervezői csapatába

2025. június 11. és 28. között Szlovákia ad otthont az U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságnak. A mérkőzéseket nyolc városban, köztük Dunaszerdahelyen játsszák majd.

2024. Október 04. 11:35, péntek | Helyi

Lemond miniszteri posztjáról Zuzana Dolinková

Kritizálta többek közt a kormány konszolidációs intézkedéseit.

2024. Szeptember 30. 11:56, hétfő | Világ

Dél-Korea energetikai együttműködési megállapodást írt alá Szlovákiával

Dél-Korea felajánlotta együttműködését az új atomerőmű-blokk projektjében.

2024. Szeptember 30. 11:36, hétfő | Bulvár

Elhunyt Maggie Smith

Maggie Smith-t sokan generációjának legjelentősebb brit színésznőjeként tartották számon, amelybe olyan nevek is beletartoznak, mint Vanessa Redgrave és Judi Dench.