Hírek
2020. Július 20. 10:30, hétfő |
Helyi
Forrás: denníkN
Andruskó szerint Bödör is nyakig benne van a Kuciak-gyilkosságban

Andruskót ma ismét kihallgatja a bíróság Ján Kuciak és jegyese meggyilkolásának ügyében. Andruskó a tárgyalás elején szót kért, és azt mondta, Bödör is igyekezett eltüntetni a gyilkosság nyomait.
„Két héttel vagy tíz nappal az előtt, hogy elfogtak minket, megjelent nálam Dušan Kracina, aki Bödör utasítására egy bűnbakot keresett Magyarországon, aki magára vállalta volna a gyilkosságot” – mondta a bíróságon Andruskó. Állítása szerint erről eddig azért hallgatott, mert olyan személyekről van szó, akiktől fél.
Andruskó állítja, Kracináék kitalálták, hogy Zlatica Kušnírová zsarolta a keleti vállalkozókat, akik területén archeológiai kutatást végzett lánya.
„Kenőpénzt is ajánlottak, úgy akarták beállítani, hogy Kušnírová azzal zsarolta a vállalkozókat, hogy ha nem fizetnek neki 300 ezer eurót, akkor a veje, aki újságíró mindent nyilvánosságra hoz. Ezt a magyarországi kapcsolat megerősítette volna. Mivel elfogásom óta vallomást teszek, ezért már nem érkeztek a terv kivitelezésével” – mondta Andruskó.
Bödört az Állattenyésztő (Dobytkár) ügy miatt tartóztatták le.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi
Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet
A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.
2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi
Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen
A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.
2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport
Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett
A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.
2025. Június 16. 14:01, hétfő | Kzélet
66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte
Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.