Marton Máté

Ugyan vannak emberek, akik számára a költészet nem több pár furcsa sorrendben leírt szónál, bőven akadnak olyanok is, akiknek a versek nem merülnek ki az általános iskolában bemagoltatott sorokban. Utóbbiak valószínűleg azt is tudják, hogy nem attól költészet valami, mert egy verseskötetben találjuk meg, de még az sem kell hozzá, hogy választ tudjunk adni az állandóan ismételt kérdésre, vagyis, hogy „Mire gondolt a költő…”. A formabontó lírai műfajra tökéletes példa a környékünket már több mint tíz éve meghódító slam poetry, ami egy kis költészet, egy kis performansz és egy kis rap egyvelegeként válik igazán különlegessé, az előadók pedig különböző versenyeken mérhetik össze tudásukat, jobbnál jobb szövegeket „lövöldözve”. Arról, hogy mitől lesz igazán jó egy slam a vágkirályfai Gyenge Veroni slammerrel beszélgettem, aki a tavalyi évben első helyezést ért el a magyar országos slam bajnokságon, ezt pedig brüsszeli EB szereplésével koronázta meg, ahol tovább jutott a szeptemberi Slam Poetry vilagbajnoksagra

Hogy mutatnád be a slam poetryt valakinek, aki soha nem hallott róla?
Nekem kifejezetten tetszik, ahogy a szlovák és cseh slammerek szokták bemutatni, vagyis, „a slam poetry minden, ami nem”. Elődadói műfaj, egyszerre rap, színház és költészet, de általában az utóbbi dominál benne. Van még pár magyarázata, számomra, bármennyire is klisésen hangzik ez, a szabadságot jelenti az életben, ott vannak a hétköznapjaim a rengeteg munkával, amitől fáradt is vagyok állandóan, ez viszont olyan dolog, ami teljesen feltölt és motivációt ad minden máshoz.

Mi a legkorábbi irodalomhoz kapcsolódó emléked?
Annyira tetszik ez a kérdés, örülök, hogy feltetted. Elsős voltam és apukám azt akarta jelentkezzek szavalóversenyre. Ez annyira korán volt, hogy még olvasni sem tudtam és Petőfitől a „Falu végén kurta kocsmát” tanította meg nekem, ennek pedig az volt az előzménye, hogy az unokatestvérem ugyanezt a verset szavalta el egy földrakáson a falu közepén, gondolom apám rólam is akart egy ilyen emléket, ezért lett pont ez. Sokat szavaltam iskolában illetve pápának és a barátainak a kocsmában, ilyenek az én irodalmi alapjaim.

Mi tetszett meg a slam poetryben?
Leginkább az, hogy nem csak „egyfajta”, hanem a művészetek keveréke, nem csak olvassák az emberek, hanem elő is adhatom, amivel egy nagy plusszot adhatok hozzá. A slamben igazán meg lehet mutatni, mi egy szöveg alapgondolata, mindenki láthatja mikor vagy vicces, mikor szomorú, egy személyben vagy író, dramaturg és rendező, tényleg teljesen rajtad múlik, hogy MEGTÖRTÉNIK-E A VARÁZSLAT!

Mikor vettél részt slamen először előadóként?
Azt hiszem 2015-ben. Először egy 2015-ös JUGYIK-os, nyitrai eseményen voltam slamen, ahol ott volt Lencsés Tomi, Untermayer Tomi és Laboda Robi, itt én is előadtam valamit, amire annyira nem vagyok büszke, de senki más nem akart előadni, úgyhogy muszáj volt. Ezek után főleg Gombaszöghöz kötődnek a slames emlékeim.

Mit gondolsz, miben fejlődtél 2015 óta?
Az biztos, hogy magabazitosabban adok elő, de ugyan ki gondolta volna, hogy annak még ennél is nagyobb hatása van, hogy végre megszerkesztem a szövegeimet. Eléggé zsigerből jött az egész korábban, nem mondom, hogy most nem ezt csinálom, viszont sokkal több időt fordítok egy szövegre. Régebben egyáltalán nem gonoldtam olyan dolgokra, mint a hangsúly vagy a szünetek, azt hittem úgy a legjobb, ahogy magától jön. Persze most is elsősorban azt szeretném, ha természetes lenne, viszont sok kis dolog tud abban segíteni, hogy a szöveg jobban átélhető és átadható legyen.

A te szemedben mitől lesz jó egy slam?
Nagyon szeretem, ha valaki személyisége átjön a szövegen keresztül és nem akar senkire sem hasonlítani, ezzel már lekötötték a figyelmemet. Persze rengeteg slam van már, nehéz valami olyat alkotni, amit teljesen új lenne, főleg, hogy minden befolyásol, amit hallasz, de aki még így is egyedi tud maradni, az teljesen megnyert. Szeretem azt is, ha elrugaszkodnak a megszokott témáktól, főleg Magyarországon gyakori, hogy a politika áll a középpontban, én ezeket a szövegeket, ahol random politikusok nevei el dobálózunk nem igazán szeretem. A lényeg viszont az, hogy itt is minden ízlés kérdése.

Térjünk át valami kicsit aktuálisabbra. Mennyi esélyt láttál arra tavaly szeptemberben, hogy majd te jutsz ki az EB-re?
Az az igazság, hogy egyáltalán nem gondolkodtam ezen, a barátnőimnek is azt mondtam, hogy amit írtam nem versenyszöveg, egyszerűen csak beszélni akartam arról a témáról. Az előválogatón először tovább sem jutottam, utólag kaptam egy „második esélyt”. Másnap viszont hazajöttem, volt még egy szabadnapom és megírtam hét oldalnyi szöveget, ebből lett aztán a következő versenyszövegem hat és fél oldal kihúzása után…

Minden ismert közhelyet félretéve, milyen volt egy ekkora eseményen szerepelni?
Hát, elég félelmetes. Nagyon nem szerettem volna senkit sem cserbenhagyni azzal, hogy ezt elrontom. Reprezentálni szerettem volna elsősorban a szlovákiai magyarokat, a magyarokat, de valamennyire még a szlovákokat is, volt is szlovák rész a szövegemben. Éreztem a nyomást, amit én helyeztem magamra, de a többieket hallani nagyon motiváló volt, láttam, hogy miben más a slam Európa többi országában és éppen ezért alig várom a világbajnokságot, ahova „összerakhatok” majd valami igazán jót az új ismereteimből.

Mit gondolsz, miben változtatott életeden a brüsszeli szereplésed?
Hétfő éjjelente ugyanúgy amerikaiakat kell csitítanom munka közben, szóval továbbra sem pénzszórásról szólnak a napjaim, abban azonban biztos segített, hogy magabiztosabb legyek. Sokszor megkérdőjelezem, hogy van-e egyáltalán helyem ezeken a színpadokon, ez viszont nagyon jó visszajelzés volt, hiába vagyok ott régóta a slamben, nem sok ilyen pillanatom volt, ez viszont nyilván egy valóra vált álom. Jó érzéssel tölt el azért az is, hogy egyszerre lettem első női és első felvidéki bajnok Magyarországon, megnyugtat, hogy egyik sem jelentett hátrányt számomra.

Nyitókép: Bokor Krisztián