2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2021. November 22. 18:24, hétfő | Kultúra
Forrás: SziaKomárom

Ajánló: Adventi hétvégék Komáromban

Ajánló: Adventi hétvégék Komáromban

Komáromban már megkezdődött az adventi felkészülés: épül az installáció és a városi adventi koszorú, áll a karácsonyfa és adott egy színes program minden hétvégére.

Zsédenyiné Horváth Krisztina, a dél-komáromi Városgazda Kft. kulturális munkatársa elmondta, hogy az adventi időszak minden hétvégéjén gyermekek és felnőtt zenekarok váltják egymást esténként a színpadon. „Az első hétvégén Wolf Katit várjuk, a második vasárnapon Pély Barna és Roy látogat hozzánk, a harmadikon Tóth Gabi, majd a negyediken Freddie lesz a vendégünk, hogy szebbé tegye a várakozás időszakát,” tájékoztatott a közművelődési szakember.

Csöppüs Dóra pedig arról számolt be, hogy a zenés koncertek mellett gazdag családi program is várja az érdeklődőket. Elsőként, november 28-án Farkasházi Réka és a Tintanyúl nevű formáció szórakoztatja a legkisebbeket, december 5-én pedig Major Eszter és barátai lépnek fel. A többi hétvége sem marad program nélkül: december 12-én a Kifli hajó érkezik Komáromba, december 19-én pedig az Apacuka zenekar muzsikál a gyerekeknek. A szervezők minden városlakót szeretettel invitálnak a városi karácsonyfához, ahol mindenki elhelyezheti saját díszét az ágakon. „A szőnyi és a monostori városrész is különféle műsorokkal készül, melyre december 17-én kerül sor. Szőnyben a Hősök terén 16.00 órakor, Koppánymonostoron pedig a Dózsa György Művelődési Házban 17.00 órától indulnak a programok,” tette hozzá Csöppüs Dóra.
Az első és az utolsó adventi vasárnapon fényfestéssel és csillagszóró játszótérrel várják a komáromiakat, december 5-én pedig a Mikulás is megérkezik a Szabadság térre.

A forró italokról és finomságokról a vásárosok gondoskodnak.

Címkék: advent, komárom, kultúra

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 10:14, csütörtök | Sport

A Real büntetőkkel nyert a City ellen, a Bayern lesz az ellenfele az elődöntőben

A Real a 12. percben szerzett vezetést az Etihad Stadium-ban. Vinicius Junior futott el a szélen, és a tizenhatosban érkező Rodrygót találta meg keresztlabdájával.

2024. Április 17. 10:49, szerda | Világ

Ezen a napon: Április 17.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.

2024. Április 17. 10:12, szerda | Életmód

A fogorvosok nem értenek egyet a fogászati segély eltörlésével

A kamara arra is rámutatott, hogy senki sem kommunikált velük az ellátások bevezetéséről vagy visszavonásáról.

2024. Április 15. 09:08, hétfő | Sport

NBA: Véget ért az alapszakasz, mutatjuk a rájátszás párosításait

Az NBA történetében először fordult elő, hogy az utolsó játéknapon három azonos mérleggel rendelkező csapat küzdött meg az összesített első helyért a konferenciában.