2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2021. December 27. 13:52, hétfő | Tech
Forrás: PJWOW / Sammobile

A Samsung lehet az első, aki leváltja az Android operációs rendszert

A Samsung lehet az első, aki leváltja az Android operációs rendszert

A Google már évek óta dolgozik Fuchsia nevű saját op-rendszerén és úgy tűnik, a Samsung lehet az első partner, aki lecseréli az Androidot.

Nagyon úgy néz ki, hogy a következÅ‘ években az Android operációs rendszer karrierjének alkonya következik, hiszen a Samsung minden jel szerint leváltja az évek óta használt op-rendszert. A dél-koreai cég a Sammobile beszámolója szerint már eldöntötte, hogy a Google Fuchsia nevű szoftvere mellett teszi le voksát. Ez logikus is lenne, hiszen maga a Samsung is kivette a részét a rendszer fejlesztésébÅ‘l, bár a tech-körökben ismert szivárogtató, Dohyun Kim szerint az átállás nem egyik napról a másikra fog megtörténni.

A Google új mobilos operációs rendszerérÅ‘l az elmúlt években már sokat hallhattunk. Bár konkrétum ezidáig egyszer sem szivárgott ki róla, márciusban már azt pletykálták, hogy hamarosan szélesebb körben is elkezdheti majd tesztelni a vállalat. Ami biztos: az újdonság már nem Linux-alapokra épül majd, hanem egy új keretrendszerre, a Zirconra. A Sammobile cikke hozzáteszi: szinte biztos, hogy a váltás gondolata nem egyedül a Samsung fejébÅ‘l pattant ki, sokéves tervezés és a Google hosszútávú stratégiája játszhatott közre a döntésben. Azt még nem tudni, hogy a Fuchsia OS érkezésével a Samsung saját androidos felülete, a One UI is búcsúzik-e vagy hozzáigazítják azt az új operációs rendszerhez.

A fent leírtakat támasztja alá az a hír is, miszerint a Google új operációs rendszerét úgy tervezik piacra dobni, hogy az minden egyes IoT-eszközön, mobilon és táblagépen is fusson. Ez pedig arra enged következtetni, hogy nem a Samsung lesz az egyetlen cég, amely megválik az egy évtizede használt rendszerétÅ‘l.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport

Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett

A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.

2025. Június 16. 14:01, hétfÅ‘ | Közélet

66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte

Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.

2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Közélet

Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira

Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.

2025. Június 03. 13:37, kedd | Közélet

Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni

Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.