2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2022. Augusztus 03. 16:28, szerda | Helyi önkormányzati
Forrás: dunaszerdahelyi.sk

A Roma holokauszt áldozataira emlékeztek Dunaszerdahelyen

A Roma holokauszt áldozataira emlékeztek Dunaszerdahelyen

A Romológiai Kutatóintézet és Dunaszerdahely Önkormányzata közös szervezésében augusztus 2-án, a Roma Holokauszt emléknapján gyűltek össze a megemlékezők a dunaszerdahelyi emlékműnél.

Az eseményen felidézték a vészkorszak idején történt népirtást és mementóként figyelmeztettek a történelmi eseményekre. A megemlékezést Bozay Krisztián, az új dunaszerdahelyi esperesplébános nyitotta meg imájával, amelyben az elhunytakért mondott fohászt. Ezután következtek a beszédek.

Elsőként a Romológiai Kutatóintézet vezetője, Ravasz József szólt, hosszan felidézve az egykori eseményeket, rámutatva, hogy az agresszorok talán az ismerőseik is voltak a meggyilkolt romáknak, vagy olcsó munkaerőként alkalmazhatták is őket nyáron az aratáskor.

Mint elmondta, azért is idézte fel ezeket az emlékeket, hogy egyben „párhuzamot vonjak az eltelt közel nyolc évtized mögött, hogy mi az, amiben megváltozott az ember és az ember közötti kapcsolat.” Hiszen a ma élő emberek félelmeit is mozgatják a következők: éhínség, háború, gazdagási válság, Covid-19, rasszizmus, a nagyhatalmi államok sorrendje, a világ legnagyobb bajkjainak rivalizálása, vagy hogy hová, milyen irányban fejlődik az Európai Unió – figyelmeztetett Ravasz József.

„Hiszem, hogy az értelmes emberi faj legjava elkötelezettségüknek köszönhetően az ember olyan civilizációs folyamaton megy keresztül”, amely során a degenerált tévelygési folyamata eltűnik, mondta – bár látszik, hogy a történelem sajnos mindig megismétli önmagát. A Romológiai Kutatóintézet vezetője azzzal zárta, reméli, hogy az emberiségre mért csapásokat végül sikerül megállítani – s ezért mi magunk is felelősek vagyunk.

Hájos Zoltán polgármester is megemlékezett az eseményen. Elmondta, hogy „nem csak azokra a roma polgártársainkra emlékezünk, akiket városunkból és annak környékéről hurcoltak el a német koncentrációs táborokba, hanem kiállunk a mellett is, hogy hasonló bűntetteket soha többé ne lehessen elkövetni ártatlan emberek ellen a nemzeti hovatartozásuk, vallásuk vagy akár származásuk miatt”.

A polgármester szerint a magyar közösség tagjaként azért is „meg tudjuk érteni a zsidó és a roma közösséget, akiket a II. világháború során vallásuk és származásuk miatt üldöztek, hiszen 77 évvel a világégés befejezése után, a Szlovákiában élő magyar közösségről mindmáig nem törölték le a kollektív bűnösség bélyegét, a Beneš-dekrétumok máig érvényben vannak.”

A városvezető egyben figyelmeztetett, hogy elítéljük a nemzeti hovatartozás, a vallás, a származás miatti diszkriminációt, illetve rámutatott, hogy maga a roma holokauszt megemlékezés azért is fontos, hogy emlékeztessen. Főleg a fiatalok figyelmét szeretnék ugyanis felhívni arra, hogy az ártatlan embereken végrehajtott szisztematikus népirtás „soha többé nem ismétlődhet meg”, és a fiatal generáció feladata és felelőssége lesz majd „demokratikus elvek alapján, erőszak alkalmazása nélkül irányítani az országot és annak különböző közösségeit”.

A romaügyi kormánybiztos irodájából a regionális koordináció osztályigazgatója, Eduard Čonka mondta el gondolatait, rámutatva arra, milyen fontos hogy roma és nem roma emberek emlékeznek közösen a legsötétebb történelmi eseményekre, hiszen a második világháború után még hosszú ideig nem kezelték tényként a roma holokausztot.

A megemlékezésen, amelyen többek között részt vett még városunk két alpolgármestere, A. Szabó László és Karaffa Attila is, a kegyelet koszorúit több szervezet és nagykövetség is elhelyezte.

Fotók és szöveg: Nagy Attila
forrás: dunaszerdahelyi.sk

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 10:14, csütörtök | Sport

A Real büntetőkkel nyert a City ellen, a Bayern lesz az ellenfele az elődöntőben

A Real a 12. percben szerzett vezetést az Etihad Stadium-ban. Vinicius Junior futott el a szélen, és a tizenhatosban érkező Rodrygót találta meg keresztlabdájával.

2024. Április 17. 10:49, szerda | Világ

Ezen a napon: Április 17.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.

2024. Április 17. 10:12, szerda | Életmód

A fogorvosok nem értenek egyet a fogászati segély eltörlésével

A kamara arra is rámutatott, hogy senki sem kommunikált velük az ellátások bevezetéséről vagy visszavonásáról.

2024. Április 15. 09:08, hétfő | Sport

NBA: Véget ért az alapszakasz, mutatjuk a rájátszás párosításait

Az NBA történetében először fordult elő, hogy az utolsó játéknapon három azonos mérleggel rendelkező csapat küzdött meg az összesített első helyért a konferenciában.