Hírek
2021. Április 19. 18:21, hétfő |
Koronavírus
Forrás: TASR
A Közegészségügyi hivatal szerint lehetséges a teraszok megnyitása

POZSONY, április 19. – A Közegészségügyi Hivatal el tudja képzelni a vendéglátói egységek teraszainak megnyitását, méghozzá a következő két héten belül. A TASR hírügynökséget Daša Račková, a KH szóvivője tájékoztatta.
A szóvivő hozzátette, az éttermek és kávézók továbbra is működhetnek az eddigi rendszer alapján, azaz csomagolva és csak elvitelre. „A Hivatal el tudja képzelni a rendeletek enyhítését a vendéglátói egységek kapcsán. Az éttermek és kávézók teraszait a következő két hétben megnyithatjuk, méghozzá a tavalyi modell alapján. Ehhez azonban az kell, hogy a járványügyi mutatók továbbra is csökkenő tendenciát mutassanak és nem utolsó sorban szükség van az emberek felelősségteljes hozzáállására is,” nyilatkozta Račková a teraszok nyitásával kapcsolatban.
A Közegészségügyi Hivatal továbbá figyelmeztet a szóban forgó nyitásokkal összefüggő veszélyekre is, ugyanis a teraszok nyitásával nő az emberek mobilitása, ami a járványügyi mutatók rosszabbodásához is vezethet. „Pontosan ezért vártunk még a teraszok nyitásával. Az eddigi megfigyeléseink alapján a kávézók és éttermek teraszán ülő vendégek ugyanis teljesen figyelmen kívül hagyták a maszkokra vonatkozó szabályokat, és nem csak a fogyasztáskor vették le azokat, hanem ott tartózkodásuk teljes ideje alatt,” mondta a szóvivő.
A teraszok nyitásának kérdését a Járványügyi Bizottság következő ülésén tárgyalja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport
Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett
A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.
2025. Június 16. 14:01, hétfő | Kzélet
66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte
Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Kzélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Kzélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.